:::Juci világa:::

Izgi lesz ez a november-december, íme némi kis szubjektív ajánló:

1. November 16. kedd (holnap!): A38_02 avatóbuli. A hófehér kocka, melynek vízrebocsátását oly nagy médiafigyelem kísérte, végre leúszott hozzánk, a Petőfi hídhoz. Ennek ürügyén hajnalig tartó mulatság lesz, gyertek!

2. November 16 – december 02: Portfolio Points. Idén ötödször veszik birtokukba a belvárost ifjú festők, rajzolók, illusztrátorok, grafikusok. Kocsmákban, éttermekben, galériákban állítják ki a műveiket, közelebb hozva a művészetet a hétköznapi emberhez. A rendezvénysorozathoz természetesen bulik is csatlakoznak, sőt: idén először Pécsett is lesz Portfolio Points. Ugyanebben az időben lesz az Art Moments rendezvénysorozat is, ami kísértetiesen hasonlít a Portfolio Pointsra, hm. Mindegy, hagyjuk a rosszindulatúskodást, a művészek itt is nagyon érdekesek, mindenképp kocsmázzatok még többet tehát.

3. November 19 (péntek): MOME nyílt nap. Kiállítások, vetítések, előadások... kis hazánk talán legmaibb tanintézményében.

4. November 19 (péntek): Stylewalker Night (pontosabban Stylewalker Evening). Évente többször megrendezik, lényege, hogy a belvárosi kis design- és divatüzletek éjfélig tartanak nyitva, és persze más programok is kapcsolódnak hozzá. Kedves, aranyos, érdekes.

5. November 19–21: LisztFeszt. Újbor-fesztivál mindannyiunk kedvenc Liszt Ferenc terén, koncertekkel, gesztenyesütéssel, vidámsággal.

6. November 25–28: Art Fair Budapest. Nyálcsorgatós álmodozós tárlat a Műcsarnokban, csodaszép bútorokkal, festményekkel és más műtárgyakkal. Tavalyi poszt kedvcsinálónak itt.

7. December 5., 12., 19.: Wamp Gasztro. Wamp mindig van, de most extra lesz: kiegészül ugyanis egy Gasztro területtel, ahol konyhai eszközöket, termékeket, stb. lehet venni, lesznek kóstolók is, szóval jó lesz. Mi is megyünk a könyvekkel, dedikálunk, satöbbi, reggeltől estig. Gyertek – ezúttal ne a Gödörbe, hanem a Millenárisba!

Ez a hely pontosan olyan, mintha Jihász-Vácziéknál járnánk vendégségben, felturbózva: retró és banánzöld. Nekem kicsit fárasztó már ez a retróőrület, pláne, ha ilyen eszement mennyiségű régi játékot, lámpát, falidíszt, mintát, egyebet rakásolnak egymásra – nem tud megpihenni a szem, nem alakul ki egység, nincs harmónia. Dícséretreméltó viszont a következetesség, amivel a hetvenes-nyolcvanas éveket idézik fel: az étlapon a régi menzakaják (körözött, főzelék, meggyleves), a személyzet úttörőként és kisdobosként csinál magából hülyét, biztos nehéz volt összeszedni ennyi Erika-széket is, a wc-ben pedig igazi hengerelt festéssel dekorálták a falat – csak azt furcsállottam, hogy nem mozgalmi dalok szólnak a hangszórókból. A neonfeliratokért és a tapétáért jár egy piros pont (utóbbi Leopold a Designers Guildtől), mert azt mutatja, hogy a tervező azért képben van, ami a kortárs designt illeti.

A Táskarádió Eszpresszó (V. Egyetem tér) nekem nem lesz a kedvenc helyem, de nem baj, hogy van egy ilyen – a Trabantot bérlő turisták pl imádni fogják.

Ha csatlakoznék ehhez a mai Facebook-őrülethez, amit nem teszek, akkor nyilván Gombóc Artúr lennék... dehát lehet ellenállni például egy ilyen csokoládénak? A Divine-nak már a neve is isteni, gyömbéres és narancsos, amit imádok külön-külön is, gyönyörű a csomagolása, aranylik belül, és még a Fair Trade szabályai szerint is készült. Dávidtól kaptam (aki talán Dömdödöm lenne, vagy netán Micimackó – "Reggel, ha majd felébredsz - szakította meg Malacka a csöndet -, mi lesz az első gondolatod, Micimackó? - Reggeli! - mondta meggondolatlanul Mackó.", ha időt fecsérelne ilyen baromságokra), ő pedig a Culinarisban vette.

Hát itt van! Segal Viktor, aki TÉNYLEG a hazai csúcsgasztronómia egyik fontos személyisége, a mi kis kiadónknál jelentette meg első könyvét! A Színek és ízek szerintem egész egyszerűen a mai magyar szakácskönyvpiac egyik legszebbje (tudom, elfogult vagyok), nagyon büszke vagyok rá. Viktor kedvenc alapanyagaira, hozzávalóira épül, így 15 fejezetből áll, amelyek között egészen hétköznapiak (paradicsom, eper, sütőtök) ugyanúgy vannak, mint kicsit különlegesebbek (édeskömény, libamáj). A lényeg, és ezt higgyétek el, a receptek 90%-a nagyon egyszerű. Mivel a trükk a hozzávalók érdekes párosításában van, az elkészítés legtöbbször annyira könnyű, hogy sokszor nem is volt mit írni róla:) Ezért kezdőknek is nagyon ajánlom. A könyv egyébként igazi Gesamtkunstwerk, minden részlete önálló műalkotás. A címlap Dobos Tamásé, a riport- és portréfotók Végel Dani munkái, az ételfotókat az összeszokott Körmendi Imre - Kapolka Ágnes páros készítette, a fejezeteket elválasztó festményeket pedig - nem fogjátok kitalálni - Áron. Viktor nem kisebb szaktekintélyt kért fel a gondolatai szavakba öntésére, mint Mautner Zsófiát (az övé a legolvasottabb gasztroblog Magyarországon, és egy szuper szakácskönyv is), úgyhogy szövegileg is nagyon rendben vagyunk, a tányérok alatt Ivanka beton virít, és aki az egészet vizuálisan kitalálta, összerakta, levezényelte, végigvitte: Dávid:)))

Ma tartottuk Segal Viktor könyvének bemutatóját a Drop.Shop-ban, ami egy szuper borbár a Jászai Mari térnél. Rengetegféle boruk van és számtalan pezsgő, ezek mellé pedig finom falatkákat kínálnak. A belsőépítészet a Sütő Kata - Sütő Laci párost dícséri, akiknek a munkáit én nagyon szeretem – ez a hely is egyszerű, de nagyszerű. Én például imádom a kezeletlen beton falakat, és hogy a sötét alapokat csak egyetlen helyen töri meg egy élénk falfelület, illetve egy darab ugyanolyan színű szék. A Drop.Shop jó példa arra, hogy low budgetből is milyen jó dolgokat lehet létrehozni. A sajtótájékoztató egyébént nagy siker volt, jó sokan voltak, ezért közben nem értem rá fotózni, de  a Boook Facebook-oldalán hamarosan megnézhetitek a profi képeket.

A vörös és fekete, illetve vörös és fehér már Stendhalnál is a szenvedély pozitív és negatív pólusait, a lélekben dúló harcokat szimbolizálta, a modern művészetben pedig egyértelműen ezek hármasa vált a legütősebb színkombinációvá, a konfliktus, a szembenállás, a tiltakozás brutális leképezésévé. Manapság a háború és a rockzene a két legagresszívebb önkifejezési forma, de mivel vörösben és feketében igen nehéz megbújni a homokbuckák között, katonai környezetben viszonylag ritkán találkozhatunk ezekkel a színekkel. Nem így a művészetben...

Szász Endre Dózsa György-porcelánműve (a szabadságharcos nevét viselő metróállomáson, első kép) ugyanúgy vörös-fehér-fekete, mint Kass János lenyűgöző Kékszakállú-illusztrációi (harmadik kép) – itt Judit belső harcairól van szó ugyebár (btw remek Kass-nekrológ olvasható a friss theRoom-ban) –, vagy épp a kétezres évek meghatározó rockzenekara, a White Stripes debütáló klipje (a címe nem véletlenül Seven Nation ARMY). Nekem a Foo Fighters Pretender-e a kedvencem a témában, akik verbálisan is harcban állnak a világgal a maguk szimpla, mégis ütős vörös-fehér-fekete díszletében: What If I Say I'm Not Like the Others / What If I Say I'm Not Like the Other One of Your Plays / You're the Pretender / What If I Say I Will Never Surrender?...

Áron is harcol (második kép) a maga festményeivel, nekem pedig már a varázsló-látó is megmondta, hogy a harcos archetípusba tartozom (ami nem véletlen, mivel a Holdam a Kosban van, ha ez bárkinek bármit mond), és bár általában foggal-körömmel küzdök az ilyen kategóriák ellen, speciel ezzel egyet kell, hogy értsek.

Más tollával ékeskedem: Dávid lefotózta, amint Áron és Viktor egyeztetik a Segal-könyvhöz készülő festményeket. A könyvben ugyanis az egyes fejezeteket Áron képei választják el, majd hamarosan meglátjátok, hogy hogyan (már elvileg kijött a nyomdából, csak még nem láttam). Áron képei nagyon látványosak, különösen így sokaságban, szerintem. Korábbi poszt Áron műteremlakásáról itt.