Ez a hely pontosan olyan, mintha Jihász-Vácziéknál járnánk vendégségben, felturbózva: retró és banánzöld. Nekem kicsit fárasztó már ez a retróőrület, pláne, ha ilyen eszement mennyiségű régi játékot, lámpát, falidíszt, mintát, egyebet rakásolnak egymásra – nem tud megpihenni a szem, nem alakul ki egység, nincs harmónia. Dícséretreméltó viszont a következetesség, amivel a hetvenes-nyolcvanas éveket idézik fel: az étlapon a régi menzakaják (körözött, főzelék, meggyleves), a személyzet úttörőként és kisdobosként csinál magából hülyét, biztos nehéz volt összeszedni ennyi Erika-széket is, a wc-ben pedig igazi hengerelt festéssel dekorálták a falat – csak azt furcsállottam, hogy nem mozgalmi dalok szólnak a hangszórókból. A neonfeliratokért és a tapétáért jár egy piros pont (utóbbi Leopold a Designers Guildtől), mert azt mutatja, hogy a tervező azért képben van, ami a kortárs designt illeti.
A Táskarádió Eszpresszó (V. Egyetem tér) nekem nem lesz a kedvenc helyem, de nem baj, hogy van egy ilyen – a Trabantot bérlő turisták pl imádni fogják.
