:::Juci világa:::

Lehet, hogy kicsit beteg vagyok, de nagyon szeretem a festék, a papír, a frissen nyomott könyv illatát... úgyhogy nekem a nyomda maga a paradicsom (bár elképesztően hangos paradicsom), ahová mindig elmegyek, ha csak lehet (most a Bereznay-könyv első nyomatait ellenőriztük a Paukerben). A harmadik képen látható óriás monstrum egy db nyomdagép: ebbe megy be az egyik végén az üres papír, és ebből jön ki a másikon a szép színes, mindkét oldalán nyomott. Vágásra, kötésre máshová viszik a könyvet, ezeket a folyamatokat sajnos nem állt módomban most lekövetni, be kell érnetek némi üzemi fílinggel és egy ínycsiklandó kolbászos nyomattal.

Nagyon szeretem a Csendest, mert látszik rajta, hogy rengeteg időt és energiát öltek abba, hogy ilyen spontánnak nézzen ki. Sehol egy üres négyzetcenti, mindenhol van mit nézni, és ha még élőzene is van, akkor még jobb a hely - egyetlen szépséghibája természetesen a női mosdó, melyből 1 db van (ugyanebből a műfajból egyébként hasonló, de kicsit gyengébb a Szatyor Bár is, a falakon ott is sok érdekesség, és wc sincs túl sok). Szívesen járnék többet ide, de valahogy sajnos nagyon kiesik az útvonalaimból.

és egy régi kép ugyanerről az abroszról a Csendesben, ahogy gyönyörűen ellenpontozza Roxi hasonló ruháját, még a blog előtti időkben:

Ez az új üzlet pont azt adja, amit a neve alapján vár az ember: dán designbútorokat – konkrétan Fritz Hansen, Carl Hansen, Louis Poulsen, Montana és Eva Solo darabokat. Aki tehát szeretne jogtiszta és új Tojásszéket, az a Danish Interior Design-ban megveheti (mintegy ötezer euróért).

Tegnap este végre elkezdték nyomni a Bereznay-könyvet (=részünkről kész), úgyhogy most nekiállunk a következőnek. Segal Viktor: Színek és ízek c. könyve szintén november első napjaiban kerül a könyvesboltokba, és elképesztő szép lesz (cak annyit mondok, közreműködnek benne Ivánkáék és Áron is). A szövegekben egy nagyon illusztris személy működött közre: maga Mautner Zsófi, a Chili és Vanília gasztroblog írója, a hazai gasztro-kultúra egyértelműen legismertebb szereplője (na jó, Stahl Judit után). Itt a címlap!

Mindig is szerettük a mozaikot, de úgy tűnik, csak az utóbbi években lódult meg a tervezők fantáziája ezzel kapcsolatban. Az én teóriám szerint a mozaikkocka pont olyan, mint egy pixel (nem vagyok ma fogalmazásból a topon), és azok a verziók tetszenek legjobban, amelyek ezt a hasonlóságot használják ki.

Ez történik például a Sicis új Skyline kollekciójában (első és második kép). Ebben New York-i fotókat vettek alapul a tervezők, és ezeket bontották atomjaira. Bámulatos. Akit érdekel a mozaik, annak még íme pár link: Bisazza, Mosaico+, a spanyol Jaime Hayón repülője és a holland Studio Job páros szürreális látomásai (mindkettő a Bisazza számára). 

Magam sem értem, mi van velem, de nagyon elkapott ez az őszi hangulat... Tetszenek most ezek a színek, úgyhogy ilyen lesz a következő Flair-ben a Juci világa. Legnagyobb sajnálatomra az iroda–Dávid irodája–otthon háromszögben cikázva kevés vizuális inger ér, de reméljük, nemsokára véget ér ez a durván munkás időszak, és lesz majd mit és mikor fotózni....

Gombóc Artúr vagyok: szeretem a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon. Így természetesen a Rózsavölgyi csokikat is, amelyeket egy fiatal, tehetséges lány, Csiszár Katalin álmodott meg, és melyeknek már a csomagolása is étvágygerjesztő (nem véletlen, hogy 2008-ban szerepelt a Magyar Formatervezési Díj kiállításán is). Én messziről kerülöm a Királyi Pál utcai üzletecskét, ahol kaphatók, de saaaajnos tegnap Dávidtól kaptam egy levendulás táblát. Mmmmmm. Már a szemnek is gyönyörűség.... hát még az ízlelőbimbóknak:) Ha csokirajongót akartok meglepni, nézzetek be ide, mert ezeken a kézműves csokikon kívül, amelyekben igazi vanília van és csupa első osztályú hozzávaló, árulnak itt eszméletlen bonbonokat, rozsdás szerszámokra emlékeztető finomságokat és sok mást is. Egy jó cikk Katiról és a boltról itt, saját weboldaluk a veszélyes webshoppal pedig itt található. 

A Design Hét hagyományos designtúrái révén ma bejuthattunk az Operaház színfalai mögé. Egész pontosan a színpadra, ahol Czeiner László, az elképesztő memóriával rendelkező műszaki igazgató mondott el nekünk számtalan érdekességet arról, ami a függöny mögött zajlik. Nyilván egyetlen számra sem emlékszem (na jó, arra igen, hogy kb. 150 állandó ember építgeti az Operaház díszleteit, plusz a külsősök), de a lényeg: az Operaház földi halandóktól elzárt része olyan gigantikus, hogy abba a komplett Vígszínház épülete beleférne. Én magam még sosem voltam az Operában, színpadon is csak egyszer (speciel pont a Vígszínházban), mágikus élmény volt belelátni a gépezetbe, tényleg. Akit érdekelnek a kulisszatitkok, azoknak itt egy jó cikk az Operaház belső életéről.

Imádtam ezt a tegnapi bulit, olyan volt, mint a londoni Shoreditch negyedben a boltok. Lepukkant kanapé, bontásra váró ház, jó zene, pogácsanénik (=az ingyenkaja reményében érkező kiállításmegnyitó-látogatók), semmi flanc... . Ivánka Kati (Ivankaékról már sokszor írtam) beton vs. divat kísérleteit láthattuk a leendő irodájukban (btw: az Ötkert fölött az első emeleten...), tényleg izgalmasak. 

Egy őszinte ember autója.