Vis Horvátország legnyugatibb szigete, és egyben a legtávolabb is esik annak partjaitól. Igen sajátos képződmény, részben a szárazföldtől való távolsága, részben az ebből adódó stratégiai helyzete miatt. Vis kicsike szigetéért (betonúton bejárható kerülete alig 50 km) állandóan hatalmas harcok dúltak. Természetesen már a régi görögök is voltak itt, aztán jöttek a rómaiak, a velenceiek, a horvátok, a franciák, az angolok, megint a horvátok, aztán persze a dicső Jugoszlávia... és Vis mindezen idő alatt fontos katonai támaszpont volt. Jugoszlávia széthullásáig gyakorlatilag nem is volt látogatható a sziget, és még ma is számos részére tilos a belépés - mert bár máig harcoló partizán alakulatoktól nem kell tartani, az általuk hátrahagyott aknáktól igen. Az amúgy nagyon zord táj alatt állítólag több száz katonai alagút fut, a városi (pardon: szigeti) legenda szerint az egyik egészen Splitig tart, ami azért nem kis teljesítmény. Visről anyagot sem lehet nagyon találni, legalábbis az általam beszélt nyelveken nem, ezenkívül a leglehetetlenebb helyeken vannak katonai épületek és jeladók - ami szintén arra utal, hogy a katonaság még most is erősen kontrollálja a szigetet.
Na mindegy is, ennek köszönhetően a sziget gyakorlatilag érintetlen. Elhagyott épületek éktelenkednek mindenhol, az őslakosok egyre kevesebben vannak, a turisták többsége szintén horvát. A kevés (bár sajnos egyre több) külföldi a partok közelében marad, nagy részük ugyanis saját jachttal vagy vitorlással érkezik, szegény, és a lábát se teszi ki a partra.
Mindemellett fontos faktor az elturistásodás ellenében a helyi mentalitás. Angolul nem tudnak, nem is akarnak beszélni, olaszul néhányan hajlandóak megszólalni csak, a jelszó pedig: nyema problema. A település, ahol mi az apartmant béreljük, a sziget harmadik legnagyobbja, de egy kisbolt nincs, ahol tejet vehetnél. El kell autózni a fővárosba a szupermarketig, vagy meg kell várni a reggel érkező mozgó boltot. Az éttermekben (micsoda eufemizmus!) egy-két féle kaja van, az viszont csillagászati árakon. Az utak siralmas állapotban vannak (az egyik felújítás pl. idén pont ott tart, ahol tavaly), a szerpentinek mellett még szalagkorlát sincs, és bár a sok szuperjacht is benzinnel megy, Vis fővárosáig kell autózni az egyetlen benzinkútig.
De sebaj: ez a nyugalom szigete. Kicsit bizarr, gyakran abszurd, és néha kicsit baljós (majd egy-két következő posztból megértitek, miért), de legalább nyugi van és döbbenetes természeti tisztaság, szépség. És nekünk most ez kellett. Íme az első adag!
