:::Juci világa:::

Mivel már jó néhányan tudják, szeretném, ha ti is tudnátok, mégpedig lehetőleg tőlem: felmondtam az Aheadmedia-nál és nem csinálom tovább a H.O.M.E.-ot és a Flair-t sem. A döntésem fő oka, hogy egyre több olyan dolgot vártak (volna) el tőlem, ami szerintem nemhogy egy főszerkesztő, de egy szerkesztő feladatkörébe sem tartozik (hajjjaj ha tudnátok), ezzel párhuzamosan pedig egyre több jel mutat arra, hogy szabadúszóként és a könyvkiadónk révén sem fogok éhen halni. Új év, új élet (és persze új diéta...), remélem, senkit sem sokkoltam túlságosan:) Január közepéig maradok, és egyelőre velem nem közölték, ki lesz az utódom. Kívánjatok sok sikert, köszi:)))

Az alábbi ugrálós tematikához Tomke küldött egy zseniális linket: egy teljes blogot, ami ugrálós fotókkal van tele. Zseniális. Remélem, folytatják. Köszi!!!

"Never pose your subjects. Let them move about naturally. All great photographs today are snapshots. Don't let the pretty girl stop to put her hair to rights. If Grandma is sleeping, do not wake her. If Grandpa is reading his morning paper, don't ask him to lower it. If you get just his eyes over the paper top you may have a better portrait than if you take his whole face. Take back views. Take running views. Our cameras today allow us one-thousandth of a second. Pick unexpected angles, but never without reason. Lie down on your back. Climb ladders..."

Martin Munkácsi fotós írta a fentieket, 1935-ben. Ő volt az, aki kiszabadította a modelleket a műteremből, és akkoriban botrányos módon, a tengerparton fotózta le őket a Harper's Bazaar számára. (Persze a sztorihoz hozzátartozik, hogy volt ott egy szerkesztő is, bizonyos Carmel Snow, aki ráérezve a korszellemre, egy riportfotóst alkalmazott arra, hogy az aktuális bikinidivatot megörökítse - nem kis közfelháborodásra, de óriási sikerrel.) Munkácsi fotózott focimeccset és verklire táncoló kislányokat a pesti udvaron, kávéválságot brazíliában, Hitler hatalomátvételét Berlinben, síelő Leni Riefenstahlt, táncoló Fred Astaire-t, nyaraló Greta Garbót, fürdőző fekete fiúkat (a század másik legendája, Henri Cartier-Bresson állítólag ennek a képnek hatására kezdett fotózni), ő volt az első, aki 100.000 dolláros szerződést kötött egy magazinnal (majd persze szegényen halt meg), és akinek "ugrálós" modelles képei még ma is inspirálják a divatfotósokat.

A munkáiból készült kiállítást ma sikerült megnéznünk, kicsit sok (250 kép!), de fantasztikus. Nekem azok tetszettek legjobban, ahol a fenti ars poeticájának megfelelően, szokatlan szögeket talál, az arányokkal és a geometriával játszik, miközben végig spontán marad – mint például itt, itt és itt. 

Már csak egy hétig, január 9-ig tart nyitva, sipirc.

Remélem, mindenkinek jól telt a karácsony, elnézést az eltűnésért - család 1, család 2, család 3, konyhaszekrény, vidék, utána pedig kis munka, szóval kevés vizuális inger ért (gasztronómiai annál több:D). De most visszatértem, és nemsokára lesznek képek is, becsszó! Addig is jó szilveszterezést mindenkinek!

Egy-egy jól sikerült privát fotó mindennél jobban képes arra, hogy elmeséljen egy történetet. Híres a kategóriában a Hórusz Archívum - ennek alapítója, Kardos Sándor olyan képeket gyűjt, melyekben talán nem jó a kompozíció, vagy épp mindenki pont pislog, netán az egyik szereplő arcát kivágták, de pont ettől lesznek a képek olyan szerethetők (az archívum képei nem hozzáférhetők online, a belőlük készült könyv sem kapható, de egy részük megtekinthető itt).

Most megtaláltam a legzseniálisabb könyvet a témában. Egy család olyan fotóit gyűjtötték össze benne, amelyen kedvenc kutyusuk szerepel. A kutyus azonban fekete, és azt még egy iskolás is tudja, hogy a fekete elnyeli a fényt... az eredményt szavakkal nem lehet elmondani, de egy része megtekinthető itt. Vidám szilvesztert!

Fa még nincs, a konyhaszekrény is csak részben került visszapakolásra, a kiselejtezett dolgok már dobozban vannak, viszont már elöl van az összes karácsonyfadísz, ajándék, csomagolópapír és egyéb kellék (valamint természetesen a ruhaszárító, a régi tévé és az azt tartó, feleslegessé vált asztal), így a nappalink leginkább egy kirakodóvásárra hasonlít. De legalább vannak festői részletei:D

Itt az új H.O.M.E., és itt az új Flair is.

A felső konyhaszekrényünk megadta magát. Érdekelt engem már régóta, hogy vajon honnan szóródik lassan-lassan a vakolat a pultra, és arra sem találtam magyarázatot, hogy az ajtók miért csukódnak vissza maguktól, de amikor tegnap Dávid jelezte, hogy az ő szimmetria- és derékszöglátása komoly problémát észlel a szekrényt illetően, még kikértem magamnak, hogy talán túlpakoltam a polcokat... Este aztán kénytelen voltam beismerni, hogy a szekrény bizony lejt, dől, ferdül, csúszik, billen, satöbbi, úgyhogy kipakoltuk (mindez éjfél körül történt, ami már ugye a hétfőhöz tartozik, ezért tulajdonképpen meg sem lepődtem...). Most mindenhol bögrék, csészék, tálak, kaspók, tányérok, vázák és kancsók vannak – a konyhában, a pulton, az asztalon, a padlón. Holnap remélem, a karácsonyfa is megérkezik, hogy teljes legyen a zűrzavar.