:::Juci világa:::

Én nem vagyok egy Karim Rashid-rajongó. Nekem túl feltűnősködő, piperkőc, feminin (képzeljétek, saját szememmel láttam, hogy lakkozza a körmeit!), trendi és rózsaszín. Mindemellett vitathatatlan, hogy Karim Rashid a kétezres évek egyik designerikonja, akinek lágy formái, virtuális utalásai és csajos világa nagyon jól illettek az egy évtizeddel előtti, optimista világrendhez (ó de jó is volt!), amikor a design egyszercsak a világ legnépszerűbb kreatív területe lett, és hát abban is bravúrosan zsonglőrködik a pop(ó)sztár-designer, hogy hogyan kell felépíteni egy én-márkát, majd hogy azt hogyan kell világhírűvé (értsd: sok pénzzé) tenni. Úgyhogy biztos elmegyek az előadására majd, mert ha még valaki nem hallotta volna: Mr Rashid Pestre jön! Részletek itt!

A lecsúszó konyhaszekrény által kiváltott selejtezés-cunaminak (ej de szép lett... bocs) ezúttal a kamra esett áldozatul, illetve az abban tárolt, mintegy tízezer nejlonzacskó, több kiló, többnyire 2008-ban lejárt szárazáru, és néhány titokzatos doboz. Utóbbiakban olyan valódi (és elfelejtett) kincsekkel, melyek anno nyilván úgy kellettek, mint az oxigén, vagy épp kedves ajándékok voltak valakitől, ma viszont már csak porfogók. A kíméletlen selejtezés ennélfogva be is fejeződött a nejlonzacskóknál és a lejárt élelmiszereknél, hiszen az ember nem dob ki egy foszforeszkáló Szűz Mária szobrot, egy jelöletlen kulcscsomót (ki tudja, mit nyit) vagy egy Stockholmból kapott, csacsogó tyúkokat ábrázoló mécsestartót, ha pontosan tudja is, hogy soha többet nem akarja szem előtt látni őket (na jó, a gipsz fogsorlenyomatomtól azért megváltam, és a következő ruhacsére váró cuccok közé kerültek a Chanel-kitűzők is). A hétvége egyébként nemcsak a pusztításról szólt: lett egy sarok-konyhaszekrénybe való forgó polc, pisztáciás csigák, mandarinzselé, zelleres krumplileves, kakukkfüves csirkemáj rizottóval, fűszeres csirkeszárnyak, Eredet (közepes), Julie & Julia (szuper!), tésztasaláta és egy jó kis leszarós buli (ezt érti, akinek kell úgyis). Remélem, nektek is jól telt:)

Már bele is csaptunk az új évbe, vagyis az új szakácskönyvekbe:) Próbafőzőket is keresünk. Ez azt jelenti, hogy küldünk egy receptet, ahhoz ti bevásároltok, megfőzitek, elkészítitek, satöbbi, aztán a tapasztalataitokat megosztjátok velünk. Cserébe egy dedikált könyv jár (hogy kié, az még titok). Ha érdekel, írjatok az info@boook.hu címre!

Helyszínt nézni jártunk itt  – hát, itt is az a benyomásom, mint a Zara Hotelnél: olcsó (mint megtudtam: török) burkolatok és bútorok, látványos kiegészítők, szép részletek, egy kis barokk, egy kis modern, néhány obligát Tom Dixon lámpa, de összességében egy katyvasz. Fotózásra oké.

Ha fiú lennék, építész lennék, és hidakat építenék. Felfoghatatlan számomra, hogy egy sodró folyó mély vizében hogyan lehet építkezni (bár persze én a tv és a mobiltelefon működési elvét sem értem). Az Erzsébet híd például 1964 óta tűri a pesti forgalmat, és akkoriban nagyon modernnek számított (bár a villamosokra nem reagált túl jól, ezért gyorsan meg is szüntették a rajta áthaladó síneket). Szerintem szép mérnöki konstrukció, és külön tetszik, hogy hófehér. Az eredeti (1945-ben felrobbantott) és az új Erzsébet-hídról itt és itt lehet olvasgatni, az újjáépítésig mementóként ott maradt pesti hídfőt pedig itt lehet megtekinteni.

A Hajós utcai Pezsegő bár főleg habzóborban nyomul, de azért mást is lehet itt inni. Sőt, enni is. A belső tér nem túl erőltetett, nagyon kellemes, a zene és a hangulat mindig extra, szóval mi máris nagyon bírjuk.