A lecsúszó konyhaszekrény által kiváltott selejtezés-cunaminak (ej de szép lett... bocs) ezúttal a kamra esett áldozatul, illetve az abban tárolt, mintegy tízezer nejlonzacskó, több kiló, többnyire 2008-ban lejárt szárazáru, és néhány titokzatos doboz. Utóbbiakban olyan valódi (és elfelejtett) kincsekkel, melyek anno nyilván úgy kellettek, mint az oxigén, vagy épp kedves ajándékok voltak valakitől, ma viszont már csak porfogók. A kíméletlen selejtezés ennélfogva be is fejeződött a nejlonzacskóknál és a lejárt élelmiszereknél, hiszen az ember nem dob ki egy foszforeszkáló Szűz Mária szobrot, egy jelöletlen kulcscsomót (ki tudja, mit nyit) vagy egy Stockholmból kapott, csacsogó tyúkokat ábrázoló mécsestartót, ha pontosan tudja is, hogy soha többet nem akarja szem előtt látni őket (na jó, a gipsz fogsorlenyomatomtól azért megváltam, és a következő ruhacsére váró cuccok közé kerültek a Chanel-kitűzők is). A hétvége egyébként nemcsak a pusztításról szólt: lett egy sarok-konyhaszekrénybe való forgó polc, pisztáciás csigák, mandarinzselé, zelleres krumplileves, kakukkfüves csirkemáj rizottóval, fűszeres csirkeszárnyak, Eredet (közepes), Julie & Julia (szuper!), tésztasaláta és egy jó kis leszarós buli (ezt érti, akinek kell úgyis). Remélem, nektek is jól telt:)
