:::Juci világa:::

A soha véget nem érő Kálvin téri építkezésről.

Ez az átjáróház az egyik legszebb pesti épület (ráadásul műemlék, 1852-ben tervezte Ybl Miklós, amúgy az első pesti alkotása volt), és mégis, vagy talán épp ezért, iszonyú állapotban van. Persze romosan még szebb, főleg a fakockák miatt, amelyek már csak elvétve találhatók meg Budapesten, pedig régen ezzel volt burkolva a Margit-híd és az Andrássy akkor még Sugár út is.

Dávid apukája, Baráth Ferenc plakátjaiból nyílik kiállítás Szegeden, a Thealter Fesztivál keretein belül. Aki arra jár, feltétlenül nézze meg, sőt: szerintem érdemes csak emiatt lemenni!

Szecessziós épület (egykori tulajdonosa után Szenes-házként ismeri a művészettörténet) 1906-ból, szivecskés pinceajtókkal, tulipán formájú padlásablakkal, matyómintás és turbékoló galambos díszekkel. Csodaszép.

Rendkívül rövid, ámde annál érdekesebb kis kitérő a porcelán történetében a virágpiramisoké. Amikor ugyanis az addig kiváló kereskedelmi partnernek számító, ám folyamatos belső háborúkkal küzdő Kínából a 17. században lehetetlenné vált a híres Ming-porcelánok Európába hozatala, leleményes hollandusok úgy döntöttek, a maguk kezébe veszik az irányítást (és a porcelánbizniszt). Gyárat alapítottak, ahol eleinte annyira el voltak foglalva a technológia kidolgozásával, hogy a formai újításra nem maradt energiájuk (és/vagy nem merték megkockáztatni a hagyománytisztelő vásárlók elvesztését) – ezért beérték azzal, hogy kínainak tűnő, kínai termékekre szándékosan hasonlítani akaró darabokat készítettek. Ennek a korszaknak köszönhetjük az ún. virágpiramisokat vagy tulipánvázákat is, melyek formájukban kínai pagodákra emlékeztetnek, és festésük is kínai motívumokat használ – funkciójuk pedig nem több, mint a gyönyörködtetés (felső kép). Nem sokkal később, a 18. században a delfti kerámia aztán megtalálta önálló hangját, és a híres kék szín mellett más árnyalatokat, a kínai utalások mellett és helyett európai motívumokat is használni kezdett, így az európai virágokkal teletömött kínai vázapagoda-abszurdumot hamar elfelejtették a (gazdag) népek. Hollandia legrégebbi gyára, minden holland porcelánok viszonyítási pontja, a Royal Tichelaar Makkum 2008-ban döntött úgy, hogy ezt nem hagyja annyiban, így felkért négy kortárs holland designert , hogy a saját fogalmaik szerint alkossák újjá a virágpiramist. A Studio Job (alsó kép), Hella Jongerius, Studio Makkink & Bey és Alexander van Slobbe által tervezett darabok a design hagyományos fogalmaitól távol állnak ugyan (mindegyikből egy darab készült, tömegtermelésre pedig egyáltalán nem alkalmasak), de látványos és egyéni módon, különleges szobrok formájában állítanak emléket a delfti porcelán eme dicső korszakának. A Pyramids of Makkum projekt legutóbb Londonban volt látható, online pedig itt lehet többet megtudni róla.

A Károlyi-kert egyik oldalában található Colorbar-ral már régen szemeztem, de valahogy sose alakult úgy, hogy be is menjek – ma erre is sor került. Nos, találó a név: ez a boltocska ugyanis annyira színes és annyira zsúfolt, hogy jó néhány perc kell odabent az embernek ahhoz, hogy felfogja, mit is lát. Van itt kérem minden: a moszkvai olimpikonok gyakorlókardjaitól kezdve a hollóházi porcelánig, asztali öngyújtóktól a századfordulós kávéházi csészékig, óriás diszkógömbtől a hatvanéves bőröndmatricákig és szintén hatvanéves porszívókig, mi szem-szájnak (és retró-oxigénvadászoknak) ingere, mindez kortárs magyar festők alkotásai és pipacspiros fal előtt. Az arany mozaikcsempéből készült gyűrűt (utolsó képen éppen becsillan) és a második képen látható kis tálkát nehezen hagytam ott, de persze nem jöttem el üres kézzel... Az ilyen boltokért szeretem Pestet!

A minap a Mobilan felé jártam, úgyhogy élőben is szemrevételezhettem a konyháikat. Nagyon szépek vannak közöttük, de most nem ezekre hívnám fel a figyelmet (mindenki megnézheti őket a weboldalon), hanem a cég egy különleges szolgáltatására: a személyre szabható konyhabútor-frontokra. A képen látható lila fotó helyére ugyanis gyakorlatilag bármilyen kép kerülhet, amelynek elég nagy a felbontása (és nem esik szét atomjaira): a kedvenc nyaralási képed, a gyerekeid, vagy akár az esküvői fotód. Az eljárás olcsó, nagyon látványos, és jól bírja a konyhai gőzöket, párát, egyéb igénybevételt, úgyhogy én máris azon agyalok, hogy megengedi-e vajon jogilag az Ermitázs, hogy ezt a képet valamilyen formában a majd egyszer létesítendő felső konyhaszekrényem ajtajára tetessem....Ti milyen képet választanátok?

A már emlegetett Mobilan pályázat egyébként, melyben zsűriztem, újabb fázishoz érkezett: most ti is szavazhattok a pályaművekre ezen az oldalon, itt pedig a pályázók bemutatkozó videóit nézhetitek meg. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy egyezik-e a véleményünk:)

Tapéták iránti rajongásom közismert, nem meglepő tehát, hogy megint kitörő örömmel fogadtam az egyik nagy kedvencem, a Cole & Son új kollekcióját – pláne, hogy valójában nem is új: néhány régi kedvenc újragondolása, felfrissítése. Szeretem, ha egy cég büszke a hagyományaira és ha ikonikus termékeit időnként a korszellemhez igazítva adja ki újra. Ilyen a Contemporary Restyled sorozat is: van benne olyan tapéta, amelyiknél csak a színeken és színkombinációkon változtattak, de olyan is akad, ahol ennél tovább mentek: a Palm-ból például a mintázat sokszoros egymásra helyezésével alakult ki a Palm Jungle, a Hexagonból a minta vastagításával jött létre a Hicks Grand, a Woods pedig gyümölcsöt hozott. Nekem bejön! (megrendelhetők a Hephaistosban, itt van több kép is!)

Andu szombaton megkapta az olasz filmkrikitusok díját, mint Az Év Felfedezettje (ez a legnagyobb olasz díj, amit nem olasz színésznő kaphat), tegnap pedig European Golden Globe-ot!!!! :))) gratulálunk Muci!!!