:::Juci világa:::

Emlékeztek a medúzás posztra? Most megint találtam egyet - vagyis egy olyan, folyton változó, pulzáló, hullámzó művet, mely a medúzákra emlékeztet. Janet Echelman She Changes c. szobra valójában egy gigantikus halászháló, mely Porto városában, a tengerparton lebeg, ring a szélben – pont, ahogyan a medúzák a vízben teszik. Halk, meditatív, állandóan változó műalkotás, és egyben látványos, figyelmfelkeltő tisztelgés a város múltja, valamint összes volt és leendő halásza előtt. Csodálatos.

Ma van a Design Világnapja! Több módon is megünnepelhetitek:

1. Menjetek el ma a Formába és vegyetek valamit - sajnos holnap végleg bezárja kapuit:(

2. Gyertek este héttől a Design Terminálba egy koccintásra!

3. Olvassatok bele egy-két designblogba - az én tippem a Dezeen, a Mocoloco, és persze a The Cool Hunter.

További jó tippek az ICSID oldalán!

Éljen a design!

Aki azt hiszi, hogy Steve Jobsnak köszönhetjük az első olyan hordozható technikai eszközöket, amelyek vonzóak, divatosak és státusszimbólumként is működnek, téved. Már a hatvanas években nagyon menő volt villogni a legújabb technológiai csodákkal, hiszen ekkoriban lettek a miniatürizálásnak köszönhetően egyre kisebbek a hordozható tv- és rádiókészülékek. A Brionvega Algol tv-je 1965-ben vált instant bestsellerré, az Ericofon telefon áramvonalas testét számtalan filmben szorongatták, a TS-502 rádió pedig minden agglegénylakás elengedhetetlen kelléke volt (amíg el nem avult). A fentiek ma mind a vágy tárgyai a designrajongók körében, de egyik sem annyira tanulságos darab, mint a Valentine írógép.

Ettore Sottsass, akiről volt már szó (és lesz is), és aki a 20. század második felének egyik legfontosabb alkotója volt, 1969-ben tervezte ezt az írógépet Perry Kinggel közösen az Olivetti számára. Az ötvenes-hatvanas évek gazdasági boomjában Olaszország valóban a dolce vita világa volt: pörgött a kereskedelem, beindult a tömegturizmus, az ipar ontotta magából az új anyagokat. A Valentine titka épp ebben rejlik: technikai újításai (elsősorban az, hogy a hordozásához szükséges fül a készüléken található, melyre csak egy kis "tokot" kell felhúzni, és ezáltal nincs szükség külön bőröndre hozzá) eltörpülnek a tény mellett, hogy egy olcsó és jól formázható új műanyagból: ABS-ből gyártották – ezáltal pedig áramvonalas, a többi hordozható írógéphez képest nagyon könnyű, és abszolút megfizethető termék lett belőle.

Az, hogy még divatos kiegészítővé, státusszimbólummá is vált, már a designerek zsenialitásának köszönhető: ők adták rá azt az élénkpiros színt, mely kultikus pop-art darabbá és kívánatossá tette a terméket. A Valentine ma már egyértelműen a 20. század egyik legfontosabb designtárgya, múzeumok kincse, gyűjtők vágya. Ki tudja, mi lett volna, ha Steve Jobs és Jonathan Ive (az Apple vezető tervezője) inkább Sottsasst tekinti követendő példának, és nem a letisztult, józan, szikár Dieter Rams - féle Braun-esztétikát – de ez már egy másik (műv)történet.

képek: MOMA

Mert ilyen is van ám! Igaz, áram nincs benne (még jó, hogy naplementekor értünk oda), de legalább autentikus, és nagyon-nagyon szép (infócska itt)!

Gio Pontiról már áradoztam, de még sosem volt szó az ő mesterművéről: a sorrentói Parco dei Principi szállodáról. Sorrento elképesztő szép, még szebb arrafelé a tenger és az ég – így gondolta ezt Gio Ponti is, amikor 70 évesen nekilátott, hogy élete első szállodáját megtervezze. Azt szerette volna, ha az épületben minden a mediterráneum csodáját hirdeti, ezért úgy döntött, a térben összesen négy színt használ majd: a fa természetes anyagával járó barnát, a hófehéret, a sötétkéket (olaszul 'blu'), illetve a fehér és a sötétkék közötti 'azzurro'-t. Ponti életművének fontos része a határterületeken történő kísérletezés, így például a kézműves hagyományok és az ipari lehetőségek közötti határvonal elmosódása – nem csoda tehát, ha ezúttal is azon igyekezett, hogy minél olcsóbban, de minél szebb darabokkal öltöztethesse fel a hotelt. A szálloda – amely egyébként építészetileg is nagyon érdekes, pl. állítólag az erkélyre kilépő vendég elé táruló látvány, a tenger és ég kékjének arányait, a horizont vonalát is kiszámította Ponti – épp ezért fehér, kék és azzurro, valamint dugig van izgalmas részletekkel, hogy csak egyet említsek: minden szobában más mintájú a csempe (ezzel biztosította a tervező a gyár számára a nagy darabszámú gyártást, melyet aztán kézi festéssel tettek egyedivé).

A Parco dei Principi egy igazi total design, amelyben a bútoroktól a medence körvonaláig minden Gio Ponti keze nyomát viseli – méghozzá nagyrészt eredeti formájában, mert a szállodához 1962-ben történt megnyitása óta a szükséges modernizáción kívül nem nyúltak hozzá. Emiatt a "must see" listámon eddig is előkelő helyet foglalt el a hely, de most még egy okkal több okom van rá, hogy egyszer majd meglátogassam: mivel az olaszok olyan híresen tisztelik a múltjukat, szeretik a designt és büszkék a művészeikre, a szálloda 50. születésnapjára állandó kiállítást hoztak össze Ponti rajzaiból, korabeli fotókból és más dokumentumokból, mely mostantól a hotelben látható. Bravissimi!

fotók: Parco dei Principi, Dwell

Már annyit hallottunk erről a Fellini Kultúrbisztróról, hát most jól megnéztük magunknak. Legalábbis azt a részét, amit a Duna szokatlanul magas vízállása meghagyott belőle:) Jó kis hely!