Rendkívül rövid, ámde annál érdekesebb kis kitérő a porcelán történetében a virágpiramisoké. Amikor ugyanis az addig kiváló kereskedelmi partnernek számító, ám folyamatos belső háborúkkal küzdő Kínából a 17. században lehetetlenné vált a híres Ming-porcelánok Európába hozatala, leleményes hollandusok úgy döntöttek, a maguk kezébe veszik az irányítást (és a porcelánbizniszt). Gyárat alapítottak, ahol eleinte annyira el voltak foglalva a technológia kidolgozásával, hogy a formai újításra nem maradt energiájuk (és/vagy nem merték megkockáztatni a hagyománytisztelő vásárlók elvesztését) – ezért beérték azzal, hogy kínainak tűnő, kínai termékekre szándékosan hasonlítani akaró darabokat készítettek. Ennek a korszaknak köszönhetjük az ún. virágpiramisokat vagy tulipánvázákat is, melyek formájukban kínai pagodákra emlékeztetnek, és festésük is kínai motívumokat használ – funkciójuk pedig nem több, mint a gyönyörködtetés (felső kép). Nem sokkal később, a 18. században a delfti kerámia aztán megtalálta önálló hangját, és a híres kék szín mellett más árnyalatokat, a kínai utalások mellett és helyett európai motívumokat is használni kezdett, így az európai virágokkal teletömött kínai vázapagoda-abszurdumot hamar elfelejtették a (gazdag) népek. Hollandia legrégebbi gyára, minden holland porcelánok viszonyítási pontja, a Royal Tichelaar Makkum 2008-ban döntött úgy, hogy ezt nem hagyja annyiban, így felkért négy kortárs holland designert , hogy a saját fogalmaik szerint alkossák újjá a virágpiramist. A Studio Job (alsó kép), Hella Jongerius, Studio Makkink & Bey és Alexander van Slobbe által tervezett darabok a design hagyományos fogalmaitól távol állnak ugyan (mindegyikből egy darab készült, tömegtermelésre pedig egyáltalán nem alkalmasak), de látványos és egyéni módon, különleges szobrok formájában állítanak emléket a delfti porcelán eme dicső korszakának. A Pyramids of Makkum projekt legutóbb Londonban volt látható, online pedig itt lehet többet megtudni róla.
