:::Juci világa:::

Lapozgatós itt.

Jó hír is meg nem is a Björg Jewellery rajongóinak (az én rajongó posztom itt található): végre megnyílt a webshop - viszont szerintem pickót drága. hát, ez van. mindenesetre jó tudni.

Most megint elutazom (már persze ha a viharok és vulkánfelhők úgy akarják), ezúttal egy olyan egyetlen napos sajtóútra, amit el se merek mondani, hogy micsoda... Szombaton irány Szentbékkálla, már alig várom:))) Ott töltjük a Pünkösdöt, ezért a következő bejegyzés várhatóan csak kedden kerül ki majd a blogra. Legyetek tehát türelemmel, mert alighanem megéri majd............

(itt egy jó kis zene hasonló címmel)

A Duna-parton álló kis Kolbászházat viccesen a világ első gyorséttermének is nevezik (hát igen, a németek meg a humor...), mert állítólag nagyon régóta jönnek ide a helyiek bekapni gyorsan valamit - egészen konkrétan kolbászt, mert más nincs:-D Nem is csoda, mert az a bizonyos kolbász tényleg extra finom, és van egy speciális mustáruk is, amit mézzel és tormával ízesítenek (mmmmm - amúgy egész németországi tartózkodásunk alatt itt ízlett legjobban az étel). A miniatűr Wurstkuchl (kéretik S-sel, nem SZ-szel kiejteni) családi tulajdonban van emberemlékezet óta, a jelenlegi Kolbászkirály dédnagynénje pl több, mint 60 évig állt a fatüzelésű tűzhely fölött és forgatta a kolbászkákat, a falon pedig családi fotók mellett a legnagyobb árvizek vízállását jelző emléktáblák lógnak. Maximum respect.

Az időjárással Regensburgban sem volt szerencsénk (bár olyan özönvíz valóban nem volt, mint itthon), és a tömegtől sem szabadultunk meg: ezúttal turistákból és maratoni futókból állt.

Bevallom böcsülettel, én eddig Regensburgról nem is tudtam semmit, de most már tudom, hogy a Duna legészakibb pontján található, hogy Budavár a testvérvárosa, hogy a kőhídja 800 éves (plusz-minusz 200 év), hogy a belvárosa a csodával határos módon fél évezrede ép, hogy 150 000 lakosára 130 000 munkahely jut (!!!), hogy a dómja asszimmetrikus - és hogy rengeteg benne a turista, az egyetemista és a pénz. Regensburg egy kis ékszerdoboz, benne két extra jó rock-kocsmával, egy nagyon kedves magyar idegenvezetővel (Mosómagyaróvárról, ahogy a Dávid mondaná:-DDD), bónuszként pedig a pápa testvérével, aki időnként átbotorkál a színen. Romantikus, na.

A Dallmayr szintén intézmény, főként a delikáteszüzlet. Az épület földszintjén található áruházban a kávétól a teán és a csokin át a zöldségig, fűszerig és pástétomig minden kapható, ráadásul a legtöbb helyen csinos kék egyenruhába öltözött hölgyek szolgálják ki a vevőt a pult mögül. A delikáteszbolt fölött kávézó és bisztró van, no és persze szuvenírbolt - egy újabb jó példa a németek üzleti érzékére. A hab a tortán az eldugott kis étterem. Kettő Michelin-csillaggal büszkélkedhet, 40 vendéget tud fogadni (rájuk 10 szakács főz), és olyannyira exkluzív, hogy mind az étkészlet, mind a porcelán, mind a kristálypoharak egyedileg, csak a Dallmayr számára készült, számozott darabok. Szigorúan meg is volt tiltva nekünk, hogy bármihez is hozzányúljunk - amiben éreztünk némi általános előítéletet a lesajnált kelet-európaiakkal szemben.