:::Juci világa:::

Ahogy Réka mondaná: nahát ezzz!....... A Speedfitness a legújabb módszer arra, hogy sportoljunk, ráadásul szuperhatékony. Arról van szó, hogy felveszel egy mellényt, kar- és lábszalagokat, amikbe áramot vezetnek (igen!), aztán szokásos tornagyakorlatokat végzel egy edző segítségével, guggolások, kitörés, stb... mindeközben az elektródák stimulálják az izmaidat (vagy valami ilyesmi), ami egy nagyon furcsa érzés, mintha valaki összeszorítana a markában. A lényeg, hogy míg te valójában egyet guggolsz, az izmaid sokkal több guggolást végeznek el, és így a szokásos edzésidő a töredékére csökken. Konkrétan 16-20 percre! Ez azt jelenti, hogy odamész nyolcra, átöltözöl, edzel, zuhanyozol, sminkelsz, és pontosan 8:45-kor múlva már frissen és üdén rohansz tovább (bár valljuk be: remeg mindened). Ez az én sportom, gondoltam én, aki Churchill jelszavával él (no sports), és szerencsére volt alkalmam kipróbálni ezt a dolgot. Nos, már lejártam egy tíz alkalmas bérletet, és TÉNYLEG látványos az eredmény (persze biztos az lenne egy hagyományos edzőterembe járástól is, de így annyival időhatékonyabb). Szuper, hogy végig egyedül vagy, nem bámul senki, nincs tuctuc zene...  Szürreális élmény, persze, és hát nem olcsó, de végig melletted van egy edző, aki segít, és kapsz finom fehérjeturmixot a végén, szóval aki ugyanúgy állandó időhiányban szenved, mint én, az mindenképp tegyen egy próbát (vagy többet, most pl dietetikus tanácsadást is kérhet hozzá ajándékba).

A dolog fotókkal történő illusztrálásától asszem megkíméllek benneteket:) de a weboldalon meg lehet nézni, hogy mindez hogyan fest!

Ezt imádni fogjátok! Október 7-én nyílik meg a Villa Bagatelle nevű hely, amiről már tettem fel "in progress" képeket, és ami a budaiak kedvence lesz, ez már most nyilvánvaló (és amiért mi, pestiek is átzarándokolunk néha majd a Németvölgyi útra). Földszintjén egy német pékség (csak bio alapanyagok, slow baking stb.), az első szinten kávézó, cukrászda, kis bisztró (itt is minden szezonális, bio, adalékmentes stb.), a második szinten pedig lakberendezési kiegészítőket kínáló üzletecske, többek között Ralph Lauren Home termékekkel. Egy igazi oxigénlelőhely. Dávid készítette a hely arculatát (erről majd külön írok, mert érdemes, Zitike pl imádni fogja), én egy kicsit besegítek a kommunikációs dolgokba, és higgyétek el: az étterem pl nem drága, a sütemények – hát, nyálcsorgatóak, és az egész annyira szép, elegáns, és mégis nagyon emberközeli... még több kép és infó hamarosan, addig is itt ez a csoda Végel Dani kamerájából (a fotó tegnap készült a helyszínen)!

Ez a hét tényleg nagyon sűrű (ahogy Gerhard mondaná: just another week), nem tudom, mennyit fogok tudni blogolni, úgyhogy inkább egy kis olvasni- és gondolkoznivalót posztolok most. Akartam már írni arról, hogy a művészet értéke attól is függ, hogy hol találkozol vele... erre a leghíresebb példa Joshua Bellé, aki egy híres kísérletben bebizonyította, hogy sajnos egyáltalán nem mindegy... de nekünk is van ilyenünk. Minden nap hegedül egy fiú a Ferenc körúti aluljáróban. Ráadásul olyan szépen, hogy kirázza az embert a hideg... már akartam írni róla, de mivel vizuálisan igen messze van az érdekestől, sosem került rá sor. Szerencsére az Egy nap a városban blog megtette helyettem.

A burkoló esete a párhuzamosokkal a Ráday utcában. :-D

Én egy pop csaj vagyok, bevállalom. Nem vagyok túl vájtfülű, a jazzt csak mostanában kezdem megszeretni, a komolyzene gyakran untat, felhangosítom, ha Backstreet Boys megy a rádióban, a huszadik század legjobb számának a Billie Jean-t tartom, az első LP amit megvettem, Rick Astley volt, és így tovább. Ez van. Nemrég valaki azt mondta, hogy nem kell ezt szégyellni:))), úgyhogy gondoltam, hátha ti is kíváncsiak vagytok arra, amit szeretek... íme az öt kedvenc.

5. George Michael: Older. A kilencvenes évek legjobb lemeze, ezen belül is főleg a Spinning The Wheel.

4. Madonna: Madonna / Like a Prayer / Ray of Light / Confessions on a Dancefloor. Nagy Madonnás voltam, kereszteket is hordtam a fülemben. Mára ebből az őrületből csak ez a négy lemez maradt, amiket rendszeresen meghallgatok. A Confessions-re lehet a legjobban dolgozni például.

3. Coldplay: X&Y. Sose felejtem el, amikor az első Coldplay-klippet láttam, ez volt a Trouble. Az a lemez még elég depresszív volt, és a következő is - a legutolsó pedig túl zavaros. Az X&Y az arany középút, és egyébként egy elég eseménydús korszak is volt az életemben, a legjobb szám róla pedig a Hardest Part.

2. Kispál és a Borz: Naphoz Holddal / Föld Kaland Ilyesmi. Még az előző évezredben, amikor Pécsre jártam gimnáziumba, akkor bukkant fel a semmiből ez a helyi kis zenekar. Emlékszem, a helyi ifjúsági házban kábé huszan voltunk a koncertjükön. Mindig visszavisz oda, az összes tizenöt éves lelkiállapothoz. A top: Szőkített nő.

1. abszolút nr 1: Simon & Garfunkel: The Concert In Central Park (a két kedvenc: April Come She Will, főleg mostanában, és a The Boxer). Még a szüleim kazettái között fedeztem fel, kb tízéves korom óta hallgatom. Ha van olyan zene, amire azt mondod, az énedhez tartozik, akkor az nekem ez. Mint a baba, amivel alszom (hát igen, most már ezt is tudjátok:D – coming out: Csicsijának hívják, 32 éves). Ez a lemez hetente legalább egyszer műsoron van, és ha kimarad, hiányzik.

Futottak még: Dido (főleg a Sand in My Shoes), Led Zeppelin (Whola Lotta Love), R.E.M.: Out of Time (nyilván élen a Losing my Religion-nel) és Donald Fagen (Rikki Dont Lose that Number).

Hát ezek. Ne is próbáljatok benne következetességet keresni.

Proustról volt már itt szó, ahogyan egy keksz ízétől felidéződik benne az egész élete. Valami hasonló történt velem tegnap: ahogyan a klarinétos (a képeken az öklére támaszkodva) elővette a hangszerét és kihúzta belőle a tisztító kefét, egyszercsak minden előjött: a nád íze, a billentyűk érintése, a fújás súlya, hogy mennyire gyűlöltem az egészet. A rákövetkező klarinétszólóval együtt (melynek végén a zenész nemes egyszerűséggel elpakolta a hangszert és kisétált a helyről) nekem katartikus élmény volt.

Több opció volt tegnap estére, de végül csak a Jedermannig jutottunk, ami az iroda és a lakás között van félúton. De nem bántuk meg: Hans, akinek olyan helyeket köszönhetünk, mint a Jelen, a Sixtus vagy a Most, és aki a képeken trombitával látható, kétségkívül tud hatást gyakorolni az emberekre.

A Jedermann plakátainak nagy része egyébként Dávid és az apukája alkotása.

Itt az új H.O.M.E. és az új Flair - vigyázzatok, utóbbinak már a következő száma is nyomdában van, úgyhogy két hét múlva ez a link már nem is él!

A múzeumok hívják így a legújabb, általuk megvásárolt műveket - én a könyvgyűjteményem frissen beszerzett tagjait nevezem így. Ebben a vizuális sivárságban, amiben Budapest többnyire tengődik, nekem főleg a magazinok és a könyvek jelentik az ingert, az internet valahogy még mindig megfoghatatlan nekem.

Fruits - japán tinik extrém öltözetekben. Ami ebben a könyvben izgalmas nekem, az az, hogy az egyediség nagy tömegben mennyire elveszíti a lényegét, az eredetiséget. Erről Paul Smith csinált egyszer egy zseniális fotósorozatot, de sajnos nincs meg a könyv, amiben megjelent, a neten pedig nem találom.

Vanishing America - az idő leképezése, tudjátok, a kedvenc témám. Hát itt ez nagyon sikerült - és még jó néhány új könyvben, az Amazonon lehet böngészni (=anyagi csőd).

The Selby Is In Your Place - a bloglegenda könyvben: művészek és kreatívok otthon. Selby egyik nagy érdeme szerintem, hogy forradalmasítja a lakásos cikkeket, majd meglátjátok. Nemsokára véget ér a steril, üres szobák divatja és minden magazin így mutatja be majd a kecókat. Alig várom.