:::Juci világa:::

Tudtátok, hogy kacsalábon forgó paloták valóban léteznek? Egy legalábbis biztosan, ez a modernista csoda, Verona mellett, mely 24 óra alatt fordul meg a tengelye körül. Angelo Invernizzi Girasole-háza a saját családja számára készült, és mai napig annak tulajdonában is van. Nemrég gyönyörű dokumentumfilm készült róla, nézzétek meg, és legyetek ti is lenyűgözve! (innen)

Ahol állítólag a világ legfinomabb macaronjai kaphatók. Azért írom, hogy állítólag, mert akárhányszor Pierre Hermé üzletre bukkantunk, zárva volt vagy ilyen sor kígyózott előtte. Helyette be kellett érnünk a Ladurée macaronjaival, nehéz az élet...

Most látom csak, hogy jó néhány párizsi sztereotípia lemaradt a képekről - ne várjatok se Eiffel-tornyot, se tipikus café-t (pedig volt jó néhányhoz szerencsénk), se Sacré-Coeurt... remélem, azért átjön a hangulat - Párizs nagyon jó!

A divat művészet, de úgy veszem észre, hogy a művészet maga is divattá vált – szó szerint (is). Alább néhány példa arra, hogy a legfrissebb kollekciók tervezőit hogyan inspirálták olyan modern művészek, mint Picasso vagy Tamara de Lempicka.

Dolce & Gabbana vs. Frida Kahlo:

Zac Posen vs. Tamara de Lempicka:

Jackson Pollock vs. Maison Michel:

Moholy-Nagy vs. Rodarte:

Chanel vs. Sonia Delaunay:

Picasso vs. Jil Sander:

(divatfotók innen és innen, a párosítás saját ötlet)

Azt remélem mindenki sejti, hogy a kirakatrendezés valójában nagyon messze áll attól, amit itthon az ilyen kurzusokon tanítanak... A jó kirakat ugyanis nemcsak a termék bemutatására szolgál, hanem ideális esetben a márka image-ét is közvetíti. Ezért egy jó kirakatrendező inkább egyfajta díszletet, 3D reklámot kreál, amelyben nem mellesleg termékek is megjelennek.

Mint például Leila Menchari, aki 1977 óta a Hermés divatház ún. window design director-a (mennyivel szebben hangzik ez, mint a 'kirakatrendező', ugye?). Alább legújabb munkáit láthatjátok (régebbiek itt), amelyekről egészen véletlenül szereztünk tudomást: gyanútlanul sétálgatunk a Rue de Faub. Saint-Honorén, és az egyik tízezer eurós kabátka mögött egyszercsak megmozdult a fal. Akkor vettük észre, hogy a színenként berendezett kirakatokban a háttér nagy korongja lassan forog, és benne szép lassan ide-oda zuhannak a színes pigmentek. Az ötlet annyira egyszerű, hogy már megint felteszi magának az ember a kérdést: hogyhogy nem jutott ez még senkinek eszébe?... (a válasz: hát úgy, hogy egy-egy ritkább árnyalatú pigment kilója sok-sok tízezer forint is lehet). Mindegyik színt hosszú percekig bámultuk, nekem a narancssárga a kedvencem, erre már nyilván rájöttetek:) Nektek persze nem kell mindet végignézni, ha nem akarjátok, de úgy egyben az igazi. Elfogadnék egy ilyet otthonra, ti? (a videók fél-egy percesek, és a hangot nem kell bekapcsolni hozzá, hacsak nem akartok hallani némi hamisítatlan párizsi utcazajt.)

(jut eszembe: nem úgy néznek ki, mint a hatalmas macaronok? dehát persze mostanában minden a macaronról szól - jövő kedden macaron-nap, ne felejtsétek el!)

Tudom, tudom, Párizs is lesz, de előbb egy kis Villa Bagatelle - ott ugyanis már tavasz van, tele van szuper húsvéti dísztárgyakkal, oxigénekkel és új márkákkal. Nézzetek be, mert komolyan mondom, imádni fogjátok, és vannak kifejezetten olcsó cuccok is ám! (so-sok újdonságot teszünk folyamatosan fel a VB Facebook-oldalára, csekkoljátok ott is!).

Lelki szemeim elott Juci-rajongok tomegei bamuljak egy hete ertetlenul a monitort, mind jobban es jobban ketsegbeesve, hogy mi tortenhetett velem, amiert nem posztolok?.... Ezuton is megnyugtatok mindenkit, hogy eltunesem csak ideiglenes, oka pedig az, hogy az elmult napokat Parizsban toltottem:))) Birjatok ki meg egy picit, nemsokara jonnek a posztok, es a mai elmaradt muvtorit is bepotolom!

Én még emlékszem arra, hogyan írtunk cikkeket az internet előtt: bútorkatalógusok lábjegyzeteit fordítgattuk, a Képzőművészeti Egyetem könyvtárába jártunk, külföldi újságokat tanulmányoztunk – így olykor több hét vagy hónap késéssel ugyan, de meg tudtuk írni, hol is tart a világ. Ma a keresett formatervező vagy cég teljes munkássága beszerezhető néhány másodperc alatt, bárhol, bárhonnan. Ma már nem kell üzeneteket hagyni otthoni telefonokon és titkárnőknél, mert a mobilján bárki, bármikor meginterjúvolható. Ma már lazsálni sem lehet: ha nem tudósítasz aznap, de legkésőbb másnap egy eseményről, akkor már ne is tedd. És ma már – részben saját önkéntes adatszolgáltatásunknak köszönhetően – mindig tudja a Nagy Testvér, hogy kivel barátkozunk, mire keresünk rá a neten, hol vagyunk, mit olvasunk (lsd a Google és a Facebook adatkezelési szabályzatait) – jaj neked, ha a főnöködnek azt mondod, hogy beteg voltál, de közben a Foursquare-en becsekkolsz a kedvenc éttermedbe. Ma már a nagy szabadságunk valójában csak még nagyobb kontrollt jelent. Mindez elég szomorú mind az újságírást (a minőségi, átgondolt, alapos munka helyett sokan megelégszenek a neten fellelt, első, gyakran felületes információkkal, copy+paste-tel írnak cikket stb.), mind az életet úgy általában tekintve (lsd. feljebb). Én néha azt kívánom, bár ne lenne mobiltelefonom, és ha napokig nem ülök a gép előtt, sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok.

Persze a digitalizált világunknak azért vannak előnyei is – példának okáért az, hogy az új médiumokban új műfajok születnek. Ahogy a dokumentarista fotóból kialakult a fotóművészet, a mozgóképből a filmművészet és a video art, az interneten is csodás új jelenségekre lelhetünk.

A mozgó fotók ötlete – mint annyi más minden – a Harry Potter-szériában bukkan fel először. Művészi igényességű változatait először Coco Rocha oldalán láttam (az egyik kedvenc modellem), és akkor is nagyon tetszettek, de most már Orsinak köszönhetően tudom, hogy cinemagraph-nak hívják őket. Nagyon tetszenek, mert olyanok, mint egy fotó, és mégis élnek, van bennük valami időtlen, nosztalgikus és költői. Kíváncsian várom, hogy a divat- és reklámipar milyen csodákat alkot még ebből az új művészeti ágból:) és bevallom, azt is szívesen megtanulnám, hogyan kell ilyet csinálni... Nektek bejön?

Szörnyű volt a fény, nem is fotóztam sokat, bocs. A kiállítás egyébként meglepően magas színvonalú kiállítókat (is) felvonultatott, és hát tele volt oxigénnel süteményformák és Kitchen Aid termékek formájában, amelyeknek sikeresen ellenálltam – az alábbi muffinnak és a csokigolyós gőzgombócnak nyilván nem.