:::Juci világa:::

Kobaltkék + fehér + arany + fekete-fehér + cikcakkos-csíkos minták (képek: Pinterest)

Tojásfestés! Most ki lehet élni minden bentszorult kreativitást, lehet megmutatni a világnak, hogy milyen is lehet egy húsvéti tojás a 21. században - a Mobili Mania ugyanis tojásfestő bajnokságot rendez! Pályázni tervekkel is lehet, a nyertes pedig cuki Alessi-tárgyakkal lehet gazdagabb. Részletek itt, extrém részletes útmutató tojásfestéshez itt, hajrá!

Legyetek ti is iszonyatosan büszkék! Hapák Péter New York-ban élő magyar fotóművész lencséje előtt Emily Blunt feszít - mégpedig két magyar stylist, a The Room magazin alkotói, Tóth Ali és Virág Anikó összeállításaiban! Bravo!!!

Ezt a fantasztikus enteriőrt azóta szerettem volna saját szememmel látni, amikor tavaly írtam róla a H.O.M.E. számára. A Hermés első üzlete a rive gauche-on (a Szajna bal partján, igen gazdag és elegáns részen) egy art deco uszoda terében lett kialakítva, mely eredetileg a szomszédos Lutetia szálloda tartozéka volt. Mivel az enteriőr műemlék, ezért azon nem változtathattak a tervezők, viszont azt nem tilthatták meg nekik, hogy valamit hozzáadjanak a térhez. Így jöttek létre ezek a hatalmas, fa "méhkasok", melyek némi intimitást csempésznek a gigantikus belmagasságú üzletbe, és egyszersmind a különböző tematikákat, kollekciókat is szeparálják. Külön kedvencem a mozaik, mely egyszerre utal a hely eredeti funkciójára, illetve színeivel és mintázatával idézi a hullámokat, a vizet is, valamint a bejáratnál a luxus virágstand és a kis művészeti könyves rész. A design Denis Montel műve, akinek alkotása élőben is ugyanilyen lenyűgöző, mint a képeken (igen, a képek a sajátjaim, a biztonsági őrök elől bújkálva készültek, amíg észre nem vettek:)).

Hogy Liverpool nem túl szép város, azt így látatlanban is tudni lehet – épp ezért lepődtem meg nagyon, amikor néhány hete a tv-ben véletlenül egy nagyon különös hangulatú filmre bukkantam róla. Az Of Time and The City nem dokumentumfilm, inkább egy szerelmes vers a városhoz, ahol a rendező, Terence Davies született. Híradó- és amatőrfilmrészletek követik benne egymást kronologikus sorrendben, a század elejétől máig, audiokommentárként pedig a rendező gondolatait hallgathatjuk időről, emlékezésről és még sok minden másról. Nagyon különös hangulatú film, úgyhogy állítsátok be rá a Port.hu értesítőt, és ha megint játsszák, nézzétek meg (és ezeket a fotókat is, amelyek jól kapcsolódnak a filmhez). Alább egy trailer, de a Youtube-on van több is.

Terence Davies persze nem az első, aki szeretett szülővárosának hanyatlását, a gyerekkor iránti fájdalmas nosztalgiát örökíti meg a művészetében. Ugyanilyen keserű például a Simon & Garfunkeltől a már emlegetett My Little Town és az egyébként pojáca Adriano Celentano Il Ragazzo della Via Gluck-ja (angol szöveg itt), hogy csak a popzenét említsem, de az elhagyott, kiürült, egykor szebb napokat látott városok kedvelt témái a fotóművészetnek is (lásd pl itt és itt és itt Detroitot).

A város, ahol én felnőttem, a nyolcvanas években nagyon jó kis hely volt, vagy legalábbis annak tűnt akkor. Ma már én is csak a málló vakolatot, a bezárt moziépületet, a pusztulást látom, és az új épületek, a felújítások is sebeknek tűnnek az én emlékeimen. Ti hogy álltok ezzel?

Szentpéteri Marci igazi régivágású teoretikus, abból a fajtából, aki nemcsak ért a szakterületéhez, hanem jól és humorosan is tud beszélni róla. Péntek reggel arról tart elődaást a Creative Mornings keretén belül, hogy tényleg ellenségünk-e a design? Gyertek el, ingyenes!

Ne feledjétek: holnap 17-21 óra között Macaron-nap a nU-ban! (részletek itt!)