Hogy Liverpool nem túl szép város, azt így látatlanban is tudni lehet – épp ezért lepődtem meg nagyon, amikor néhány hete a tv-ben véletlenül egy nagyon különös hangulatú filmre bukkantam róla. Az Of Time and The City nem dokumentumfilm, inkább egy szerelmes vers a városhoz, ahol a rendező, Terence Davies született. Híradó- és amatőrfilmrészletek követik benne egymást kronologikus sorrendben, a század elejétől máig, audiokommentárként pedig a rendező gondolatait hallgathatjuk időről, emlékezésről és még sok minden másról. Nagyon különös hangulatú film, úgyhogy állítsátok be rá a Port.hu értesítőt, és ha megint játsszák, nézzétek meg (és ezeket a fotókat is, amelyek jól kapcsolódnak a filmhez). Alább egy trailer, de a Youtube-on van több is.
Terence Davies persze nem az első, aki szeretett szülővárosának hanyatlását, a gyerekkor iránti fájdalmas nosztalgiát örökíti meg a művészetében. Ugyanilyen keserű például a Simon & Garfunkeltől a már emlegetett My Little Town és az egyébként pojáca Adriano Celentano Il Ragazzo della Via Gluck-ja (angol szöveg itt), hogy csak a popzenét említsem, de az elhagyott, kiürült, egykor szebb napokat látott városok kedvelt témái a fotóművészetnek is (lásd pl itt és itt és itt Detroitot).
A város, ahol én felnőttem, a nyolcvanas években nagyon jó kis hely volt, vagy legalábbis annak tűnt akkor. Ma már én is csak a málló vakolatot, a bezárt moziépületet, a pusztulást látom, és az új épületek, a felújítások is sebeknek tűnnek az én emlékeimen. Ti hogy álltok ezzel?
