Bologna 1.
2016.12.05. 11:03 | juc | Szólj hozzá!
Amikor Torontóban voltunk, egyszer egy taxis, aki rájött, hogy turisták vagyunk, elbüszkélkedett azzal, hogy bizony az ő városházájuk már több, mint száz éves. Mi a hátsó ülésen csak bután néztünk egymásra, és röhögcséltünk, hogy mi ebben a nagy szám, menjen csak végig a Nagykörúton, ott minden egyes épület öregebb ennél.
Hát így érezhetik magukat az olaszok, ha külföldre mennek.
Bolognában a második világháborús feliratok (rifugio = óvóhely, például) is disszonánsan hatnak. Túl modernek, oda nem illők. Mert a centro storico-ban minden, de tényleg minden, több száz éves (kedvencem a márvány kapucsengő, majd látni fogjátok).
Bolognában jártam már korábban, és akkor is nagyon tetszett. A kedvenc olasz városom, mert nem túl nagy, elképesztőek a színek, és mivel minden utcája árkádos (kb. 50 km árkád van a városban), az emberek sokat vannak az utcán, hiszen az időjárás nem kergeti be őket a bevásárlóközpontokba. Bologna ráadásul egyetemi város, sok a fiatal, érdekesek a boltok, nincs minden túlárazva (mondjuk csak a történelmi belvárosban jártam, a külvárosokban nem). Kedvesek az emberek, minden sarkon templom, freskó, csodás padlómozaikok, az olasz konyha pedig itt a legjobb, mert itt ér össze Dél és Észak (ezt nem én mondom, hanem tény). Ja és értem, amit mondanak, ellentétben a déli városokkal:)
Bolognába vonattal mentünk, miután Formia-ban kikötöttünk a komppal (az első képen). 6 óra az út gyorsvonattal, ami persze késett, így több, mint 8 órát utaztunk, de nem baj, mert egyrészt hozzá vagyunk ehhez szokva, másrészt elég szép tájakon haladt keresztül, és az útitársaink is nagyon szórakoztatóak voltak.
Bologna a legjobb, ráadásul nagyon olcsón odavisz a fapados, menjetek ti is!
Címkék: utazás olaszország bologna
Ponza 6.
2016.11.24. 18:13 | juc | Szólj hozzá!
Sajátos építészeti és színtobzódás:
Ilyen egy nyugisabb strand (lejutás: 300 lépcső. Feljutás: szintén 300 lépcső. Csak ekkor már kiszívott a nap és negyven fok van.)
Csúcsforgalom:
Kilátás a buszból:
... eközben a sofőr az utasokkal trécsel:
Ez pedig már a komp, amivel visszatértünk a civilizációba, Wes Anderson-jellegű enteriőrökkel.
Hát ekkora Ponza kikötője, egyben a sziget legnagyobb települése (jobbra azért még hosszan elnyúlik), ahogy a kompról utoljára jól lefényképeztem.
:(
Ponza 4.
2016.11.20. 17:58 | juc | Szólj hozzá!
Megint csak a ponzai kikötő, stílusos olasz bácsikkal.
Gyászjelentések
Ez a már említett Chiaia di Luna partszakasz, a tenger felől. Tényleg bámulatos, és már értem, miért nem szabad itt strandolni.
Tenger gyümölcsei... megfőztem (igen!) és megettük őket, vörös ördöghal és sima scampi rákok egyébként.
Így mentünk a strandra minden nap:)
Ponza 3.
2016.11.17. 18:25 | juc | Szólj hozzá!
Ez is a kilátásunk a teraszról. A szirt mögött egy második világháborús hajó van valahol mélyen, búvárok látogatják, hihetetlen belegondolni, hogy hányan lelték itt halálukat (több tucat fő volt a legénység, egy vihar miatt süllyedtek el). A szirt tetején egy várrom van, nem tudom, mennyire kivehető, gondolom, ott is történt ez meg az (kb. 500 éves). A jobb oldalon a strandunk, ami egyébként valamilyen bánya volt a 20. században. Ennyi történelem egyetlen képen! I love Italy!
Campari:)
Ezen az alagúton át lehet bejutni a városba. Itt lámpa szabályozza a forgalmat, talán érthető, hogy miért:)
Ez a Chiaia di Luna strand, nagyon szép, csak sajnos nem látogatható, mert ahogy erodálódik, nagy szikladarabok hullanak le a falról (és meg is öltek egy turistát néhány éve).
Ez a kikötő egy része, a félkör alakú várossal (igen, kb. ennyi a város). A kikötő egységes építészetét még a 18. vagy 19. században alakították ki, és azóta is jól funkcionál: az alsó szint a hajósoké, halászoké és mindenféle áruszállításé, fölötte, a sétányon boltocskák, kávézók és persze pizzériák vannak.
Ez a kikötő bejáratánál lévő szirt, fent a temetővel (sajnos nem volt nyitva, amikor szárazföldről közelítettük meg), lent kb. 2000 éves haltenyésztő barlangokkal.
Ez én vagyok... a vártnál nagyobb kihívás volt visszamásznom az imbolygó csónakba, nulla karizommal, és napok óta tartó pizza-campari diétával.
Ponza 2.
2016.11.16. 17:47 | juc | Szólj hozzá!
Kezdem a lakással... itt laktunk, az egyik házban a szirten, kb. középen. Tényleg. Az alatta levő képek a kilátásunkat mutatják innen, az egyik a zuhanyzóból. Tényleg. (Most már értitek, miért javaslom, hogy itt nyaraljatok?)
A tenger minden órában más és más... ezer fotót tudnék posztolni, amit a teraszról készítettem különböző időpontokban és fényviszonyok között, de inkább jöjjön Ponza.
Ponzán az épületek döntően fehérek, gondolom, a nagy napsugárzás miatt. (vö. Elba, ami északabbra van, és a terrakotta, zöld, sárga, vörös és piros ezermilliárd árnyalatában pompáznak a házak. Elba szebb, mint Ponza, viszont sokkal nagyobb, több az ember, nagyon kevés a nyugodt partszakasz, és a tenger sem ilyen tiszta.)
A tengerben ilyen amfórákat találnak a helyiek. Igen, eredetiek. Igen, több ezer évesek.
Csak az átlagos reggelink egy része.
Egy szelet kardhal, egészen friss, a házigazdánktól kaptuk, aki halászatban dolgozik. Zsírmentes, olyan íze van, mint a tonhalnak.
A vad strand-szakaszok között ilyen átjárók vannak.
Ponza 1.
2016.11.14. 17:05 | juc | Szólj hozzá!
Tudom, négy hónappal le vagyok maradva.
De annyi minden volt! először fel kellett dolgozni lélekben a nyaralást, aztán nagyon dolgozni kellett, aztán meg már annyi elmaradás volt, hogy rá kellett pihenni a blog feltöltéséhez... de most elkezdem.
Nápolyból hajóval egy Ponza nevű szigetre mentünk (még júliusban), amiről én még soha életemben nem hallottam azelőtt, hogy a Google Mapsen felfedeztem. Az út három óra, rajtunk kívül alig utazott oda valaki, a tengerészek egy olyan nyelven beszéltek, ami még a nápolyira sem hasonlított... kicsit úgy éreztem, az Isten háta mögé megyünk. És tényleg! Ponza tényleg nagyon kicsi, kb. 10 km2 az egész, egyetlen út vezet rajta végig, egyetlen sávval, amin ha két teherautó egymással szembetalálkozik, akkor az egyiknek bizony tolatnia kell, és elsőbbsége annak van, aki előbb dudál:D (olaszok!). Mindig megoldották, mert itt senki sem siet – nincs hová.
Mivel távol esik a szárazföldtől, eléggé vad a partvonal, kevés a strand, hivatalosan behajtani a szigetre csak az ott lakóknak lehet autóval (komppal), és nehézkes úgy általában az egész közlekedés, meg nem is olyan nagy az egész, nincs diszkó, nincs sétány, satöbbi, így a szigetre tényleg csak a nagyon elszánt turisták jutnak el, és azok is szinte mind olaszok. (Kivéve persze, akik szuperjachtokkal jönnek, de ők jellemzően nem is szállnak partra, és reggel állnak is odébb Szardínia felé.)
Mivel eléggé délen van, a sziget építészete és növényzete is egyszerre mutat mediterrán és észak-afrikaias, móros jelleget. Különleges, kicsit mintha állna az időben (mint minden sziget, ezért is szeretjük őket annyira), és nagyon szép, bár nekem kicsit hiányoztak a kabócák és a fenyő- illetve rozmaringillat. Pasztellszínűek a házak, a tetejük a sarkaknál le van kerekítve, hogy könnyebben össze tudják gyűjteni azt a kevéske esővizet, ami néhanapján csepeg. Az ablakok mindig zárva vannak, a spaletták csukva, a sziget este hatig alszik.
A helyiek extrém kedvesek. Mindenki nyugodt, mosolyog, segítőkész, és ez nem a balatoni "mithozhatooook?" vendéglátós vicsorgás. Egyetlen városka (haha) van, ami két párhuzamos utca, sok kis szuvenírbolttal és kávézóval, természetesen ez maga a kikötő is. Bájos, hangulatos, nyugodt, nem puccparádé, ugyanis a gazdagok nem itt nyaralnak (bár persze az olaszok itt is mind kifogástalanul vannak felöltözve, ó, a "bella figura"!...).
Bár terveztük, végül nem béreltünk motort vagy autót, inkább gyalogoltunk illetve a helyi buszt használtuk, ami önmagában egy kaland. Főként, mert egyáltalán nincs menetrendje, teljesen saccperkábé indul, többnyire akkor, ha megtelik – és a megtelik alatt azt értem, hogy néha négyszer annyi ember van rajta, mint amennyiből kinéznéd, hogy felfér. Cserébe a sofőr csak dialektusban beszél (én tényleg jól beszélek olaszul, de úgy se értettem, mit mond, hogy kétszer visszakérdeztem, természetesen nem is sikerült ott leszállnunk, ahol kellett volna), és szerpentinen kanyargás ide, alagútban tolatás oda, bizony eközben vadul gesztikulál, és/vagy hátrafelé beszélget. Először para, másodszor már nagyon vicces, mint egy igazi olasz film a hetvenes években.
Egész Ponza ilyen... megállt az idő, kicsit retró, kicsit szegényes. A neten hájpolt "legjobb étterem" nekünk nem volt semmi extra a csiricsáré tányérjaival, ellenben a sarki pizza döbbenet finom (papírtányér, műanyagszékek, mindez a kanyarban, az út mentén, karnyújtásnyira húz el tőled a busz, odabent 40 éves wurlitzer) , a kisboltban mindent kapsz, a búvárcucctól a nyolcféle paradicsomig, és leszedik a legfelső polcról. A háziasszonyunk (airbnb) frissen fogott halat ad ajándékba vacsorára, a gyerekei pelenka nélkül szaladgálnak a teraszunkon, a szomszédunktól másnap hajót bérelünk, mindenki köszön mindenkinek, felajánlják, hogy levisznek a strandra. Kicsit az egész olyan, mint ha leugranánk a telekre, vagy a Balcsira, persze szigorúan a déli partról beszélek.
Aki szereti a nyugalmat, a tiszta tengert és az ingerszegény, csodálatos, hosszú estéket a teraszon, annak nagyon javaslom, hogy egyszer menjen el Ponzára, egy szép, tágas apartmanba, kilátással. Kisimulnak az idegei és helyrebillen a lelke. De csak ha szereti a pizzát.
