:::Juci világa:::

Egy újabb csodálatos kollekció a Cole & Son márkától: a Mariinsky Damask. Nekem kicsit túl klasszikus a kollekció egésze, nem rajongok ezekért a barokkos cirádákért, de van a 10 minta, illetve a mintánként 2-6 színvariáció között azért jó pár, amit nagyon bevállalnék... a kedvenceimből több variációt is feltettem, hogy lássátok, milyen szépek! Már kapható a Hephaistosban!

Mentés

Mentés

Idén is Design Hét Budapest – két hét múlva kezdődik!

Ezúttal 133 programunk van, ezek egy része több időpontban, több helyszínen is megrendezésre kerül. A weboldalunkon már minden program fent van, érdemes nézelődni, mert sok helyen regisztrálni kell, és azok a helyek hamar meg szoktak telni... A teljes Design Hét Budapest programfüzet szintén letölthető a weboldalról, hétfőtől pedig kb. 100 helyen ingyen beszerezhető. A részletes lista, műfaj szerinti ajánlók, cikkek, stb. a Facebook-oldalunkon vannak-lesznek, gyűlnek. Tényleg nagyon sok esemény lesz, érdemes szerintem egy-két órát az oldalunk böngészésére szánni, de nem kell ettől megijedni, mert az oldal idei fejlesztésének eredményeképpen nagyon jól lehet mindebben keresni – pl. lehet keresni csak divat témájú eseményeket, csak konferenciákat, stb. stb.

Szerintem idén minden korábbinál kompaktabb, ütősebb a program, remélem, minél több helyen találkozom minél több kedves, hálás, régi olvasóval:))

Ezt a zenét Dávidnak köszönjük, aki egyenesen Mexikóvárosban találta!

Minden közhelyes parfümreklám paródiája, szerintem szuper! Hanggal nézzétek, az első részében nem hallani semmit, de aztán beindul.

Ha csak egy kiállítást néztek meg a közeljövőben, akkor ez legyen az!

Zsoltnak nagy rajongója vagyok, legyetek azok ti is!

Czakó Zsolt: A fehértől a feketén át a fehérig   Részletek itt!

Mentés

Mentés

Vikinek köszönjük ezt a Tim Roth hasonmásos, szuper zenét! :*

Nápolyban egyetlen biztos pontunk volt: pizzát fogunk enni, mégpedig a legeslegeslegesleghíresebb pizzériában a világon, a Da Michele-ben, ahol állítólag a pizza mint olyan, megszületett, és ahol a legendás pizza íze megint csak állítólag a nápolyi víztől olyan egyedülálló (na, hát ilyenek a nápolyiak).

A Da Michele-ről legendákat hallottunk, és minden, amit hallottunk, igaz.

A következő dolog történik a világ leglegleg pizzériájában.

Odaérsz, áll a tömeg a bejárat előtt az utcán. Időnként kijön egy úriember, és ruhatárjegyeket oszt, majd eltűnik. Időnként újra feltűnik vagy ő vagy valaki más, és számokat üvölt a ruhatárjegyeiről (olaszul). Aki hallja a számát, bemehet. Ha kérdezel, nápolyiul válaszol, nem érted, feladod, és mivel mindenki nyugodt, mi is megnyugszunk, egyszer tényleg mindenki bejut. Nekünk ez a szakasz egy óra húsz percig tartott (délután négykor értünk oda), igen, az utcán állva.

Odabent nagyon jó asztalhoz kerültünk, közvetlenül a pizzagyúró elé (hátizsákos-bőröndös-teleobjektíves japánok a hátsó traktusba, egy lukba kerülnek). Kétféle pizza van: marinara (paradicsomszószos), és mozzarellás, mindkettő 2-2 méretben. Van sör és kóla, műanyag pohárból, a legolcsóbb fehérből, természetesen. Nincs más. Az étterem odabent elég nagy, leülhet 80-100 ember, 1-1 wc van, minősíthetetlen állapotú és több évtizede nem volt felújítva. A pincérek, a pizzasütők, mindenki vidám, nevetnek, beszólnak, egymásnak, a vendégeknek, jókedv van, boldogság, sok vaku villan, a főfőfő pizzasütő bácsi udvarol a hölgyeknek.

A pizza hamar elkészül, tényleg egészen elképesztően vékony és finom, mintha minden íz, amit eddig is ismertél, háromszorosan lenne jelen benne: a paradicsom, a sajt, a fűszerek. Tényleg minden szuperlatívuszt megérdemel, kárpótol a hosszú utcai várakozásért, már értjük, miért áll annyi helyi odakint a sorban (mert többségében helyiek állnak, nem turisták), miért szerepel az Eat Pray Love-ban, miért ajánlja a Michelin Guide. Húsz percig tart az egész csoda, eljövünk, a kasszánál kell, a kijáratban fizetni. 14 euró. A világ legjobb pizzájáért kétszer, két sörért és egy kóláért annyit kell fizetni, amennyit Pesten egy közepes árkategóriájú étteremben kérnek egy darab pizzáért.

Vannak a világon ilyen helyek, amik nagyon régóta családi tulajdonban vannak, és nem is akarnak mások lenni. Nem akarnak még egy helyszínt, vagy még nagyobb éttermet. Nem akarnak puccos bejáratot, menő logót, házhozszállítást, szakácskönyvet, birodalmat, hosszú étlapot, általában,semmin sem akarnak változtatni. Hasonló a Katz's Deli New Yorkban (bár ott azért eggyel már profibbak, ott is ruhatárjeggyel jutsz be és alig párféle kaja van), és másik kedvencünk: az El Xampanyet Barcelonában.

És ez csodálatos.

Mentés

Mentés

Mentés

Nápolyban eddig csak egyszer jártam, kb. 1998-ban, és nem igazán tetszett, bár hozzá kell tenni, hogy vasárnap volt aznap és vasárnap Olaszországban a fű sem nő (pláne nyáron). Az utcák kihaltak és nagyon szemetesek voltak, a belváros sikátoros, lepattant, dohos, a kevés látható ember sem volt túl bizalomgerjesztő (amint azóta megtanultam, a budapesti 4-6 villamos vasárnapi utazói sem épp úri közönség, ugye). Nem volt mit nézni, nem volt mit csinálni, a kocsit egy félszemű koldusra kellett bízni, szóval az egész nem volt túl bizalomgerjesztő, ráadásul még élénken éltek bennem a kéttannyelvű gimiben Nápoly nem létező közbiztonságáról szóló sztorik.

Azóta persze jártam itt-ott, és ma már azt gondolom, hogy a bizonytalanságérzetünket a felkészülés és az utazási rutin hiánya okozta. Most már egyikről sem beszélhetünk, ennek megfelelően Nápoly ezúttal egészen más élmény volt, és igen: pozitív élmény.

Nápoly még mindig lepattant, sikátoros, dohos. A helyi dialektust felsőfokú nyelvvizsga ide, olasz bölcsész diploma oda, egyszerűen nem értettem, bár egy idő után elkezdtem törvényszerűségeket felfedezni benne. Nincs mit nézni, nem nagyon van mit csinálni, és mégis: Nápoly nagyon jó hely! Mert Nápoly ellenáll. Még mindig olyan, mint a képeslapokon: a sikátorok között ruhákat lóbál a szél, mindenki robogóval jár, mindenki pizzát eszik (nem lehet mást enni!), minden valahogy koszos. Viszont nincs minden sarkon McDonalds, Starbucks, H&M és Zara. Nincsenek szájtáti turistahordák (csak a kikötőben, mert onnan mennek Caprira). Nincsenek a legvéksőkig kiszipolyozott turistalátványosságok – legalábbis a belvárosban, mert az elegánsabb részeken azért ezek mind biztosan vannak. Az emberek kedvesek, mosolyognak, érdeklődnek, mesélnek a házaik történetéről, pedig nem akarnak eladni neked semmit, és nagyon jókedvűek. A gyerekek is motoroznak, száll a mosott ruha, minden sarkon vár egy kis oltár, százmillió gyönyörű felirat, régi ajtó, templom, utcanévtábla, a kikötő mellett fürdenek és horgásznak, sok a graffiti, mindenki hangos, a királyi palotánál lenyűgöz a barokk pompa méret- és díszítéstobzódása, miközben a sikátorokban sétálva karnyújtásnyira ebédelnek tőled a szuterénlakások lakói (na jó, az nem túl kellemes élmény, és nem is túl biztonságos arra nézelődni).

Szóval Nápoly jó, hiteles, valóságos, inspiráló. És nagyon jó a pizza. De ezt majd később kifejtem. :)

Mentés

Mentés

Csodás újdonságokkal köszönti az őszt a Designers Guild. A márka 2016 őszi-téli kollekcióját a 17. századi felfedezők és botanikusok ihlették, akik a Föld gazdag flóráját és faunáját lélegzetelállító pontossággal, bámulatos színekkel és hatalmas tehetséggel illusztrálták. A Jardin des Plantes kollekció az ő munkásságuk előtt tiszteleg részletgazdag, színpompás virág-, madár- és pillangómintáival, illetve élénk, erőteljes színeivel. A sorozatban – mely ezúttal is több tucat új tapétából, textilből és kiegészítőből áll – a nagymintás, karakteres modellek mellett egyszínű, visszafogott stílusú termékek is megtalálhatók. Már kapható a Hephaistosban!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés