:::Juci világa:::

A helyszínek: V. Báthory és VII. Akácfa utcák, VII. Blaha Lujza tér (furcsa ivókút). Az utolsó képhez pici háttérsztori itt.

Négyzet formátumban is jól néz ki, és formátumok ide vagy oda, nehéz a Deliziából üres kézzel távozni... és üres gyomorral is, mert minden egyes nap kóstoltatnak valamit, ezen a hétvégén például szalámik és kolbászok lesznek!

Idenézzetek, milyen cuki dolgot találtam a Veres Pálné utcában, pont a Halkakas és a város legjobb flódnija (by Raj Ráchel) között! Az utóbbi időben elkezdtem teázni, szigorúan méregtelenítés illetve hidratálás céljából, megszeretnem viszont még nem igazán sikerült, úgyhogy nyitott vagyok minden olyan teára, aminél nem azt érzem, hogy igazából csak meleg vizet iszom... na és akkor egy kedves ismerősöm felhívta a figyelmemet a Buubles Tea Company-re. A rendszer az, hogy választasz teát (fekete, zöld vagy jázmin) + ízesítést (Monin szirupokból, a rózsától a mogyoróig, illetve szezonális ízeket, pl. mézeskalács:))) + bogyókat. És a bogyók a lényeg, mert ezek a bogyók, gyöngyök, akármik valójában zselatinburokban rejlő gyümölcspépek, amiket a speciális szívószállal felszippanthatsz, és szétpattinthatsz a szádban. Én természetesen zöldteát kértem, macaron ízben (ilyen is van), és mangós buborékokkal, komolyan mondom uzsonnának is bevált, a hidratálásról és az édességvágyam kielégítéséről nem is beszélve. Külön piros pont, hogy a teát, miután az igényeid szerint összeállították, hermetikusan lezárják, így akár a táskádban is magaddal viheted, ha később szeretnéd elfogyasztani. Próbáljátok ki:)

Amint azt már 2009-ben megírtam, az otthonunk kimeríthetetlen témaforrás.

Kicsit még küzdök az elemekkel, például a bemozdulással... A Csarnokot még soha nem fényképeztem igazán, nem nagyon tetszik, és túl sok újat sem tudok elmondani róla. Persze az már önmagában értékessé teszi, hogy ilyen régóta áll, és a felújítás se tett mindent tönkre (legalábbis a külső homlokzaton, bent azért más a helyzet).

De úgy tűnik, négyzetes formátumban nem is olyan rossz...

Mai Manó puccos háza a Nagymező utcában, mely ma a Magyar Fotográfusok Házaként üzemel, az előző századvég összes sznobériáját felsorakoztatja. Neoreneszánsz homlokzatát Zsolnay pirogránit díszíti, valamint a festészetre és a fényképészetre utaló nőalak-szobrok, puttók, és még sok más csicsamicsa is. Ha belépünk az 1894-ben épült, 8 szintes házba, az eredeti terrazzo-burkolat Salve feliratán járunk, aztán gipszstukkók jönnek és Róth Miksa által festett ablakok, napfényműterem és még sok más harsány részlet, amely anno az úri közönség lenyűgözésére szolgált, és amely csodával határos módon máig épen maradt (a felújításról inkább nem írnék, számomra pl a parketta kontármunka, a világítás rettenetes, a mosdó elszomorító, stb.).

Hivalkodó (bizonyára akkor is az volt), de bámulatos épület tehát Mai Manó műteremháza, amelyben a most záró Vivien Maier kiállítást néztük meg. A kiállítás kicsi volt, de érdekes, a művésznő munkái pedig, bár gyakran túlzottan is tetten érhető benne Kertész, Brassai és Rodcsenko hatása is, nagyon jók. Ja és négyzetes formátumúak, azt már mondtam? :) 

Azért vagyok eltűnve, mert 1. kint nincs semmi érdekes 2. teljesen rákattantam az új telefonomra. Lenyűgöz például a négyzetes formátumú fotózás, lásd alább. Lehet, hogy ez csak ideiglenes hobbi, de az is lehet, hogy meg kell barátkoznotok az új módival itt a blogon is:)

(Az utolsó előtti képen Vali mama, aki a Wesselényi utcában lakott, és akire állítólag hasonlítok.)

“Persze a napsütötte otthon, a puritán terek és bútorok, az ajtókon keresztül nyíló átlátások régebbi műalkotások emlékét is előhívhatja bennünk. Az enteriőr a 17. századi németalföldi festőművészet kedvelt műfaja volt, melyben a polgári otthon áll a középpontban. Nem annyira az ismert Vermeer-képekre gondolok, mint inkább Emanuel de Witte, Pieter de Hooch vagy Nicolaes Maes festményeire, ahol a helyiséget mindig ortogonálisan látjuk, az erős fény mindig valamelyik oldalról érkezik, és hátrafelé ajtó, vagy ajtók sora nyitja meg a mélységet. Ezeken a képeken főként háziasszonyokat látunk, hol cselédekkel, hol gyermekekkel, néha egyedül, és nagyon ritkán betérő idegenekkel. (…) Hogyan kapcsolódik mindez a modern enteriőr fényképéhez? Közös a 17. századi holland és a modern enteriőrökre egyaránt jellemző tiszta, puritán világ, a csaknem teljesen absztrakt, üres tér. A fény szerepe, továbbá az átlátás, a tér rétegezettsége. A modern építészet sok alapvető értéke rímel a németalföldi polgárok által is vallott, a protestáns etika által szentesített értékekre.”

Ferkai András: Molnár Farkas, Terc Kiadó, 2011

vö. ezzel.

(A felső képen de Hooch egy festménye, az alsó fotón kis képzavarral egy Kozma Lajos villa belső tere látható. Molnár Farkas ideillő, és a fenti szövegben is tárgyalt saját lakásáról a Delej - ma Mihály - utcai házban a neten nem találtam fotót, de a fenti mondanivalót az alábbi kép is alátámasztja. Amúgy Seidner Zoltán képe, aki a korszak legfontosabb építészeti fotósa volt. kép innen.)