:::Juci világa:::

Ah, art deco.

(cicás kép innen, a tapéta kapható a Hephaistosban.)

Valamikor az aranykorban (mely alatt az 1998-2008 közötti időszakot értem) nemcsak írtuk, de horribile dictu: vásároltuk is az újságokat. Nekem például évekig járt a HVG, Kiricsi Gabival mindig azzal indult a keddi Madarász-irodalomtörténet óránk: na, neked már bedobta a postás?... Gabi később a hvg.hu-hoz került, ahol azóta is oszlopos újságíró munkatárs, ilyen az élet itt Budapesten.

Népszabadságot is vettem az aranykorban, legalább egyszer egy héten, de a Hétvége melléklet miatt biztosan. Egy időben Uj Péter miatt (nagyon friss és vicces volt akkoriban), és még többször azért, hogy Bächer Ivánt olvashassam. Nagyon szerettem a cikkeit. A múltról írt, családokról, emlékekről, ízekről, ételekről, fontos dolgokról - hogy hogyan, azt sokkal jobban megfogalmazta Cserna-Szabó András a litera.hu-n. Szerettem.

A könyvei közül is megvettem néhányat, bár az ő műfaja röviden és tömören az igazi. Olyan szókincse volt, olyan mélységei. Egyszer egy írásában Simontornyára vitt, ami közel van Tamásihoz. Egy zsidó párról írt, leírta az életüket, szépen, lassan, ráérősen. Születést, megismerkedést, háborút, iszonyatot, előkerült egy tamási szál, aztán szerencsére megmenekültek. Mint a mesében, és már-már fellélegeztem. Majd egyszercsak az írás utolsó szavaiban megemlítette az unokákat, akikre a leírás alapján egyetlen pillanat alatt ráismertem, tamásiak voltak. Ettől az egyébként is erős írás olyan hatással volt rám, mint egyik második világháborús dokumentumfilm sem. Testközelbe került a történelem. Fénymásoltam, elküldtem az unokának, hátha ő nem olvasta még (tényleg nem, és nagyon örült). Én soha többet nem voltam képes elolvasni újra.

Egyszer találkoztam Bächer Ivánnal egy könyvfesztiválon. Vakító kék szemei voltak, mint a röntgenszemek a rajzfilmekben. Nem mertem autogramot kérni, az úgyis olyan kispolgári dolog.

Már rég nem veszek újságot, és a könyvei is csak véletlenül akadnak a kezembe - az egyik éppen a minap. Épp gondolkoztam is azon, hogy vajon ezt éppen elolvastam-e egyáltalán? És mikor olvastam tőle utoljára bármit is? De miért olyan régen? Talán arra gondoltam, hogy ej, ráérünk arra még, ez az ember annyit ír még úgyis, olyan fiatal még, a legutóbbi írásai nem voltak olyan jók, majd nemsokára lesz egy főműve, majd azt elolvasom. Majd.

Most már majd nem ír. Nem megy könyvfesztiválra. Nem lesz kispolgári autogramom. Nincs több majd. Olvasni kell.

Minden szakmának megvannak a maguk csúcs-magazinjai - a tervezőgrafikában ezek közül az egyik legnívósabb a +81 Magazine. Japánban adják ki, beszerezni nem könnyű, bekerülni pedig még nehezebb. Dávidnak most sikerült:) Olyan sztárok mellett mutatják be a munkáit a Poster Design Issue-ra keresztelt lapszámban, mint Milton Glaser, aki az I love NY logót tervezte, vagy Shepard Fairey, aki a híres Obama Hope plakátot csinálta. Akit mélyebben érdekel a téma, és/vagy Dávid munkái, az itt csekkolhatja a FB oldalt, és itt a temporary weboldalat! ♥♥♥

Igazából nem is kaleidoszkóp, mert nincsenek benne tükrök és üvegcserepek, csak ahhoz hasonlít a legjobban. Ez a tárgy valójában egy hosszú rúd, aminek a végén egy csiszolt üveg van. Úgy alakították ki, hogy akármerre fordítod, mint egy távcsövet, az a látvány tükröződik odabent sokszor, amit a cső végén látnál - mint a kaleidoszkópban. Sajnos a neve nincs ráírva, de meg kellett vennünk, mert ez az igazi oxigén kategória.

Attól tartok, nem sikerült leírnom, hogy mit is csinál, tehát itt egy fotó a tárgyról (a miénken más matrica van), és itt a link, ha szeretnétek egy ilyet. Alább pedig, hogy mit is tud: ha jól megnézitek a képeket, egyértelműen talán látszik, hogy bútorokból, enteriőrrészletekből, emberekből állnak össze a pszichedelikus képek. Most már nyilván értitek, hogy miért nem lehetett nem megvenni. Ja igen, nem itthon bukkantunk rá, hanem Párizsban. Esténként belenézek, forgatom a lakásban, egészen picit az infantilizmus határán, nagyon szeretem.

A Tangerine Tango és az Emerald után itt van végre 2014 színe, ami nem más, mint a Radiant Orchid. Még nem döntöttem el, hogy tetszik-e (nem vagyok nagy rózsaszínpárti), de elsőre nem rossz. Több infó itt.

A végére hagytam a legjobbat, nincs több Párizs.

A dolog, amitől tátva maradt a szám ugyanis, az az Autolib. Közösségi biciklikről hallottam már, de bevallom, a közösségi autózásról mindeddig azt gondoltam, csak egy szép utópia.

Párizsban nem.

Párizsban, ha úgy döntesz, elmennél valahová, ahová metróval kicsit bonyolult, vagy sokan vagytok, vagy esik az eső, vagy ezek közül mind egyszerre (ahogy velünk is történt), akkor az okostelefonodon megnyitod az Autolib alkalmazást, megnézed, hogy van-e a környékeden szabad Autolib autó, és lefoglalod. Összeszeded magad, bezárod az ajtót, félórán belül már ott is vagy az app-ben jelzett helyen (ami a város belső részén általában olyan közel van, mint egy metróállomás), és ott a kocsi is, töltőre dugva - merthogy árammal működik. Leveszed a töltőről, beszállsz (valami kártyával igazolnod kell, hogy te vagy az, aki lefoglalta), indítasz, automata váltós, megy is már, mint egy sima autó. Tágas, kényelmes, nem szennyezi a környezetet, ha peches vagy, az előző bérlője benne hagyta a kólásüveget, na bumm.

A célhoz érve nézelődsz, hogy hol egy másik Autolib parkoló. Vagy, ha előrelátó vagy, és tudtad, hogy hová utazol, már otthonról le is foglaltad a parkoló-dokkolót. Leparkolsz, töltőre dugod, és már ott se vagy.

Se felesleges körök a parkolóhelyért, se drága benzin, se para, hogy feltörik, megkarcolják, ellopják, téli gumi, nyári gumi, jajistenem de bonyolult a kormányzár, súlyadó, kötelező, casco (hogy csak néhány okot mondjak azok közül, amik miatt nincs autóm). Ha valamiért muszáj kocsival menni, lefoglalsz egy újabb Autolib-et - vagy nem, és a szerencsére bízod, hátha van a hozzád legközelebbi dokkolóban szabad (általában van). Egyébként meg mész metróval, busszal, gyalog, mert minek tartanál fenn egy autót, ha csak néha kell?

Azt már mondtam, hogy mindennek az alapdíja kb. 10 euró havonta, félóra kocsikázás pedig 5 euró?

Persze nyilván regisztrálni kell, és biztos a bankkártyád számát is ismerik, hogy nehogy leadd a MÉH-ben a kocsit, de ez a legkevesebb. A BKV bérletem a rezsicsökkentés UTÁN is havi 30 euró lesz.

Nem lehetne a Bubi helyett mindjárt Autolib Pesten is?

És mutatom a logót. Ugye, hogy az egész mennyire rendben van? Szerintem nagyon.

A Luxemburg-kert egy nagyon szép park, a giccses festőiség határán, főleg így ősszel, telerakva színes virágokkal... Sokan is voltak, hideg is volt, meg esett is:DD (bocs, ezt nem hagyhattam ki), de azért milyen szép, nem?

Egyszer tényleg menjetek el a Hephaistosba, és az emeleten nézegessétek meg a tapéta- és textilkönyveket (úgy négy-öt óra alatt akár a végére is érhettek). Én minden alkalommal látok valami újat, ami megbabonáz: vagy azért, mert vadonatúj, vagy azért, mert eddig nem bukkantam rá. Ha lesz egyszer egy boltom, akkor minden hónapban más tapéta lesz benne, az biztos. Addig is itt egy új rovat, szeressétek!

Az aktuális kedvenc a divattervező Matthew Williamson alkotása, az Osbourne & Little számára tervezett Eden kollekcióból, a tapéta neve Peacock. Természetesen már megrendelhető a Hephaistosban.

Heaven! Sajnos épp átépítik, kibővítik, satöbbi, szóval jelentős része fotózhatatlan, de a választék mesés! Az oldalukat is érdemes megnézni - ajándékcsomag például már 279 euróért is vásárolható, szemben a Harrods 20.000 fontos (kb. 7 millió Forint) csomagocskájával.