1956-ban épült, nagyon sokban emlékeztet a mi autóbuszpályaudvarunkra, amiben a Design Terminál van most (illetve most épp nincs, mert az épületet felújítják). Szép részletek, szép fények, szépen felújítva, az első képen egy macska is szerepel, bár szerintem itt most nem látszik (pici fehér folt az egyik nyílásban).
Eindhoven Hollandiában van, egy kb. 200.000 fő lakosú város, ahol minden második ember designer. Na jó, azért az nem, de mivel itt található a világ egyik legjobb designiskolája: az Eindhoven Design Academy, így igen magas a kreatívok aránya a lakosok között. A város korábban a Philips központja volt, az elmúlt évtizedekben azonban a gyártási folyamatok átalakultak / máshová kerültek, így rengeteg hatalmas épület üresedett meg a területen.
Innen egyszerű a képlet: sok-sok fiatal kreatív fiú és lány + sok-sok üres gyárépület... tegyük még hozzá, hogy a város igen nagy kedvezményekkel csábítja a fiatalokat az ottmaradásra, lakni szinte akár ingyen is lehet, dolgozni pedig mi kellhet jobb egy művészembernek, mint egy loft?
Hollandia kreatív ipara az ilyen szerencsés konstellációknak és a hangsúlyos állami szerepvállalásnak köszönhetően tehát iszonyatosan pörög, amit egy dolog persze tudni, de megint más ott lenni és látni. Egy csodálatos lehetőségnek köszönhetően 40 órát töltöttem Eindhovenben múlt héten, és ezalatt annyi műteremben, stúdióban és loftban jártam, mint talán az egész elmúlt öt évben összesen nem. Szóval sok-sok poszt lesz hamarosan! :) Eindhoven klasszikus belvárosából nem sokat láttam, de abban a városban, ahol minden bemutatkozás így kezdődik: "You know, this was a Philips building before..." nem is nagyon érdekelt.
Michael Anastassiades néhány éve tűnt fel a designporondon, főleg lámpákat tervez és gyárt, miáltal egy olyan új üzleti modellt követ, amit a Moooi kezdett el a kilencvenes években (ti. hogy nem szabadúszó tervezőként dolgozgat gyáraknak, hanem saját magának teremt munkát, ami a designerek egyik menekülőútvonala lehetne egyébként nálunk is). Abszolút kedvencem a Tip of the Tongue lámpája, ami annyira egyszerű, és mégis annyira költőien szép, hogy már megint felmerül a kérdés: hogyhogy eddig senkinek nem jutott eszébe?
A Nowness most levideózta a lakását, ami inkább művészeti galéria ugyan, mint élettér, de az nagyon érdekes, amit a terek egymásba folyásáról illetve a nyitott tér - intimitás kapcsolatáról mond a tervező. Érdemes meghallgatni, és a film is nagyon szép.
Emlékeztek Az'Allűr blogra? Itt írtam róla. Úgy tűnik, Mátét is inspirálom én:) mert teljesen az én posztomtól függetlenül felkért, hogy válaszoljak az interjúkérdéseire. Megtettem, és hálából le is rajzolt... itt a poszt!
A színes füst mostanában nagyon tetszik, és emlékszem, mennyire imádtam, amikor először láttam - ezen a fotósorozaton illetve az Elle Decor egy anyagában. Az Elle Decor anyaga más miatt is tetszett, naná: szuper a helyszín, egy medence. A tárgyak, a színek pazar válogatásban vannak, a tárgyak kiegészítik egymást, hasonló stílusúak, van koncepció, összeillenek, nem ütik egymást, vizuálisan egységes az anyag. És persze ott a füst, amitől az egész művészetté lesz. Egész véletlenül találtam most meg ezt a videót, making of, a képeket nem találtam a neten, de talán így nem is kellenek (bár szerintem három képbe sűrítve még erősebb az egész).
Mondanom sem kell, az olasz Elle Decorról beszélek, a többi ország változata "csak" lakberendezési magazin, ez annál jóval több, minden hónapban megveszem, ha más lapot nem is, ezt biztosan.
Az anyag stylistjai: a Studio Pepe oldalát is érdemes megnézni, másik két kedvenc anyagom is fent van ott, az egyiket Adele Rolling in the Deep klipje inspirálta - látjátok, mindenütt ott van, mármint az inspiráció.
Elle Decor Smoking Pool from Federico Cedrone on Vimeo.
Már nagyon régen nem jártam itt, pedig a Flashback kis hazánk egyik (ha nem A) legnagyobb, legjobban felszerelt, és mint megtudtam: most már kétszintes, gigantikus műterme. Egész kis fotóshadseregnek adnak munkát (még rágondolni is iszonyat, hogy az alapítókat, akik a mai napig ott kattintgatnak, 17 ÉVE ismerem), egész nap megy a bandázás, de persze komoly munka is zajlik és mindenki vérprofi, még az asszisztensek is gyorsak, készségesek, ügyesek. A tér csodálatos - műgyanta burkolat, óriási ablakok, fémoszlopok, mindez egy régi harisnyagyárban, Óbudán.
Amikor végignézem a Randomot, mindig meglepődöm, mennyi helyen jártam - többnyire úgy, hogy a Körúton túlra nem is mentem... Ezúttal a Prezi főhadiszállása adott jó időre feltöltő élményt (harmadik kép), és nemcsak vizuális-helytörténeti szempontból (de erről még majd egyszer mesélek, remélem). Ők a régi Merkúr-palotába, más néven a Teréz Távbeszélő Központba, még prózaibban: a régi telefonközpontba költöztek be. A ház átjáró a Nagymező és Hajós utcák között (ej de sokat jártunk ide egy időben, például születésnapot ünnepelni), itt nézzétek meg az anno képeket. Persze a Prezin kívül is történik sok érdekes és szép dolog, csak látni kell.
Nem meglepő módon, az Iskola nevű helyet egy volt iskolából alakították át, méghozzá egy zeneiskolából - a Hegedű utcában, hát nem csodálatos? Az enteriőr igazi mélyretró, fent vannak az eredeti táblák, cuccok a szertárból, szorzótábla, kémcsövek, a nagy teremben padoknál kell ülni, és olvasókönyvekkel van kitapétázva a fal (kéretik figyelni az Uránia mozit az egyik illusztráción). Hangulatos kis hely, fény sajnos nulla:( Egyébként a TV Paprikás Serényi Zsolt a séf, de sajnos sem ő nem volt ott, sem én nem voltam éhes, így talán majd egy másik alkalommal elevenítjük fel együtt a Receptdaráló c. könyv emlékét...
