:::Juci világa:::

Muszáj volt egy kicsit selejteznem itt a gépben, hát, voltak érdekes dolgok... Íme elsőként a tavaly májusi újvidéki utunk lényege. Jól látjátok, középpontban az evés állt.

A furcsa név egy public art akciót takar Pécsett. A helyi egyetem szervezésében valósult meg, de az ország egész területéről érkeztek a művészek, hogy helyspecifikus alkotásokat hozzanak létre. Én nagyon bírom ezt a művészeti formát, és most is nagyon tetszett némelyik. Persze magyar történetről beszélünk, tehát hiába zseniális némelyik munka, két hét múlva le kell bontani. Úgyhogy tényleg irány Pécs, sürgősen.

Semmi extra (Szalay Péter, Veres Balázs): Hangszertok. A Szent István tér híres Kodály-szobrához adtak hozzá.

Laki Eszter Ágnes: Ide. Az egyetem területén lévő medence évtizedek óta használaton kívül van, mert állítólag elfolyik belőle a víz. A művész törekvése az, hogy az elhagyatott betondarabból újra közhasználatú városi tér váljon, ezért hív "IDE" bennünket.

Makra Zoltán: Tízparancsolat. Piktogramokban elbeszélve, totemoszlop formában (a mű eredetileg egy templom előtt valósult volna meg, de persze nem kapott engedélyt, itt pedig sajnos, kontextusát vesztve, kevésbé hatásos, de azért jó).

Binaura (Prokai Ádám, Nagy Ágoston): Éledő fa. Újrafelhasznált PET-palackokból készülő alkotás, amelyet speciális fényekkel fognak zöldre világítani, ha kész lesz (mi a megnyitó előtt jártunk ott).

Tökmag csoport (Kovács Budha Tamás, Tábori András): Pécs Szigetek. Graffitiszerű fali tabló, a művészek Pécs-értelmezésében. Érdekesség, hogy művük alatt egy régi, restaurálásra váró város-pannó van, állítólag. Illetve, hogy az obligát leszedés után szeretnék felajánlani a művet egy pécsi óvódának, ahol elfér. Ha tudtok ilyet, szóljatok.

Tesch Katalin: Forrás. A "vér-infúziók" a város alatti ókeresztény sírokra, tehát az élők és holtak közötti kapcsolatra utalnak. Zseniális.

Pécsett sajnos nem nagyon van színvonalas szálloda. Vagyis nem nagyon volt, mert most már van a Corso Hotel, modern, kényelmes, Tom Dixon-lámpás, központi, a Zsolnay-hagyományt is feldolgozó. Az Attract munkája. Grat.

Menjetek Pécsre! Tényleg! Sok minden későn lett kész, sok minden nem lett kész, nagy a széthúzás, a bürokrácia, meg minden, de ami kész van, higgyétek el, megéri az autózást!

Én Pécsre jártam középiskolába, úgyhogy minden alkalmat megragadok a nosztalgiázásra. Most is, amikor a Pécs 2010 szervezői (egész pontosan a Sensation Pr és a Hungarofest) meghívtak egy kultúrpéntekre. Megnéztünk egy öko divatbemutatót - hát, az öko divatbemutatókon mindig mosolygok, a táncos divatbemutatókon szintén, és mivel itt e kettőt mixelték, elég sokat vigyorogtam, ráadásul sajnos elég sokáig is tartott. Utána a Kultúrkertben ittunk, ami egy fantasztikus, óriási belső kert, sörpadokkal. Az ilyen helyekről legszívesebben hetekig ki se mozdulnék (weboldala nincs, de a Szent István térről, a Barbakán felől és a Kórház térről is meg lehet közelíteni, mindenki tudja, hol van). Másnap megnéztünk egy kiállításmegnyitót a Parti Galéria szervezésében: a Széchenyi téren körbe nagy tablókon emlékeznek meg a város híres szülötteiről, röviden, tömören, lényegretörően. A szombat délelőtti megnyitót szaxofonnal kísérte Grencsó István, a csenddel és a merőlegesen eső fénnyel valami óriási flash volt, és egyszersmind egy De Chirico-festmény hangulata (ő a legjobb). Wow.

Aztán, a napszúrást kockáztatva, egy public art kiállítás néhány elemét néztük meg a belváros pár pontján (erről bővebben külön posztban lesz szó), majd ebéd és vissza, sajnos. Már most visszamennék, de csak július 9-én fogok, amikor is plakátkiállítás megnyitó lesz, ezt amúgy is ajánlanám.

De komolyan, menjetek Pécsre. Rengeteg jó program van, az egész város egyetlen nagy, kiülős terasz, beülős kert, árnyas liget, olyan, mint egy mediterrán nyaralóhely (legalábbis a belvárosban, ahol ugye nem járnak sem autók, sem buszok). Ősszel pl. Bauhaus-események is lesznek, és annyi minden, de tényleg, mindenki megtalálja a magáét. Hajrá Pécs!

Nem is értem, hogyhogy nem írtam róla még. A Gerlóczy egy szuperlatívusz, többnyire. Egy saroknyi Párizs a belvárosban. T. Nagy Tamás érdekeltségébe tartozik, aki szép lassan a fennhatósága alá vonta a környéket: először volt a sajtbolt (máig a legjobb a városban), majd jött a Gerlóczy, a Szalámibolt, a profi konyhafelszereléseket árusító kis üzlet, végül pedig a csodálatos kis szállodácska - mindennek pedig a Gerlóczy étterem, és annak terasza áll a középpontjában. A Kamermayer tér így szűkös parkolóból lassan imádnivaló terecskévé alakult - még több T. Nagy Tamásra lenne szükségünk.

Nade a Gerlóczy: tényleg olyan, mint egy kis Franciaország, a maga fonott székeivel, kis asztalkáival, mennyei ételeivel (külön kiemelném a menüt, mert egyáltalán nem drága, viszont nagyon finom, ma pl meggyleves volt tökfőzelékkel..... mmmm), esténként élő hárfazenével. Az egyetlen fájó pont a személyzet, melynek egyes tagjai hol tiszteletlenségükkel, hol koszos körmükkel, hol szétesésükkel döbbentik le a törzsvendégeket (ma szerencsére csak ez utóbbihoz volt szerencsénk). Most csak a teraszon üldögéltünk, de gyanítom, hogy hallotok még tőlem a Gerlóczyról.

Ma sikerült megtalálnom az egyetlen helyet a városban, ahol víz van: az éppen felmosott Párizsi udvart. Sebaj, így még jobban élt a csodálatos padló, na és a tükröződések!... Korábbi poszt itt.