:::Juci világa:::

Állókép, nézzétek el, de nem tudtam másképp érzékeltetni, hogy mekkora csodálatos rózsákat és mekkora csodálatos kardvirágokat kaptam!

A születésnapomra azt (is) kaptam, hogy elmentünk a Bock Bisztróba vacsorázni. Bíró Lajos műintézménye legenda a városban, mert hagyományos magyar konyhát visz, de azért kísérletez is, az adagok óriásiak, és nincs semmi flanc. Mindenki csak szuperlatívuszokban beszél róla, és mivel maga az étterem nem nagy, asztalt foglalni is több nappal korábban ajánlott. No, én itt még sose voltam, ezért itt ünnepeltünk, és gondoltam, ha már lúd, legyen kövér... Így aztán a következő dolgokat ettem: mangalicasonka-carpaccio, mangalicazsíros kenyér, töpörtyű, majd marhapofa maceszgombóccal (nagy volt a szám, de a felét se bírtam megenni, pedig nagyon finom), végül pedig dohány-, szalonna- és paprikafagyi. Előbbi kávéízű volt, de kaparta a torkom, mint a cigaretta, a szalonnásban sem véltem felfedezni a vanílián kívül más ízt, de a paprikafagyi (málna alapon) tízpontos. Egyébként minden nagyon ízlett, de pont a harmadánál kellett volna megállnom, mert ma bizony zsírmérgezésben szenvedek:)

Lehidalok. A repülőkövetők mintájára a MÁV is létrehozta saját vonatfigyelőjét, mely meglepő módon még működik is. Itt a 21. század! Már csak az állomásépületeket kellene ledózerolni, a helyüket sóval behinteni, helyettük egyszerű, tiszta, világos és használható épületeket emelni, fűtést üzembe helyezni a várótermekben, az ajtókra kilincset és zárat szerelni, hogy ne jöjjön be a hideg, a betört ablakokat beüvegezni, levakarni a rágógumikat az ülésekről, a bent melegedő hajléktalanokat diszkréten megkérni, hogy ne költözzenek be véglegesen, megszüntetni az aládúcolásokat az előterekben, a graffitiket lemosni, a helyenként több évtizedes síneket és talpfákat kicserélni, az aluljárókat felújítani, a névtáblákat és kiégett villanykörtéket pótolni, a kocsikat kicserélni, vagy legalább az ablakaikat lemosni, a wc-ket kisikálni illetve megszüntetni bennük a dugulást és a bűzt, a jelenleg nem folyó csapokat megjavítani, a wc-papírtartóba wc-papírt helyezni, a déli határunkként még Jugoszláviát feltüntető térképeket kicserélni, az ablakokat nyithatóvá tenni, a kocsikat kitakarítani és jól kiszellőztetni, a peronokat balesetmentessé tenni, a kocsik lépcsőjét a jelenlegi 80 cm magasságból lejjebb hozni, hogy a nénikék is fel tudjanak szállni rájuk, az utastájékoztató rendszert zökkenőmentesen működővé tenni, a nemzetközi pénztárakba legalább angolul (netán több nyelven) beszélő és kulturáltan viselkedő alkalmazottakat ültetni, aztán már egészen európai vasúttársaságunk lesz. Mit mondhatnék: csak így tovább! Hív a vasút, vár a máv!

Back to reality: a Kálvin téren véééégre rájöttek, hogy a város testén éktelenkedő sebet csak egy ocsmány paraván próbálja elrejteni a járókelők (és a számottevő mennyiségű turista) elől. Szép vagy épp vidám megoldások eddig is voltak (két példa itt és itt), ez viszont hasznos is: a tér történetét mutatja be, kronológiai sorrendben, kb. 0 Ft-ból (bár valaki persze biztos jól járt vele). És, minő döbbenet: az embereknek tetszik!!!

Érdekes fotókat találtam néhány régi CD-n - ezt nem tudom, honnan kaptam, de mindig nagyot nevetek rajta. A címe: Ha nagy szarban vagy, csak maradj csöndben és nézz előre!