:::Juci világa:::

Libamáj, libasült, mmm.... a Boook oldalán közzéteszünk egy jó kis receptet pénteken, hogy melyiket, arra ti is szavazhattok itt! kösziii:)

Menő dolog most borbárt nyitni Pesten – az alig egy éves DropShop és a pár hónapos DiVino után legalábbis máris van egy Kadarka a Király utcában, illetve még egy annál is újabb versenyző a pályán: az innio. A teljes nevén innio.ennio.elnio (fonetikusan kell ejteni, értitek) a Tom George TG Italiano-val átlósan, az Október 6. utcában nyílt meg néhány hete, és máris mindenki erről beszél, ami a lehető legjobb helyszínválasztás mellett több más szempontnak is köszönhető. Először is, óriási a borválaszték. Másodszor, állítólag jó a konyha, illetve nagyon sok finom sajtot és felvágottat is lehet kapni, akár kóstolótál formájában is. Harmadszor, mindenki itt van, aki számít – beleértve magamat is –, és gondosan be is csekkol ide a Facebookon – szintén beleértve magamat is... Végül, és abszolút nem utolsósorban, nagyon jó a design. Ugyanis olyan, mintha nem is lenne. A falak és a boltozatok téglaarchitektúrája a maga burkolatlan szépségében bontakozik ki előttünk, néha lemeszelve vagy táblafestékkel lekenve, tökéletes díszletet nyújtva az iparinak és fapadosnak tűnő, ámde valójában méregdrága Tom Dixon- és Foscarini-lámpák számára, a logó egyszerű írógép-betűre emlékeztet, minden nagyon low-key, anti-design, vagyis egy design-romkocsma, drága italokkal, a puccos népek számára.

A bravúros koncepció nem véletlen: az innio ugyanis a MÁK-ról és a Laci!Pecsenye-ről ismert gasztro-guru, Benkő Zoltán legújabb vállalkozása (nem véletlenül nem írtam egyikről sem: a Mákban csak egyszer jártam, és nem volt alkalmam fotózni, a Laci!Pecsenye-be pedig még nem jutottunk el), akinek becsületére legyen mondva: szombat éjjel ő maga is a pult mögött futkos.

Az egyetlen minuszpont a wc-é – egyszerűen nem értem, miért gondolják egyesek, hogy a nők szeretnek tejüveg ajtók mögött pisilni, és hogy miért nem lehetett a legkisebb helyiségekben is következetesen továbbvinni a kint oly otthonos hangulatot.

Talán azért, hogy mielőbb visszamenjünk a belső térbe, fogyasztani. Hát jó:) akarom mondani: hátio:)

Ilyen már rég volt, úgyhogy íme:

1. Graphifest: akit érdekel a kortárs magyar grafika állapota, itt kaphat egy látleletet. Megnyitó: péntek 18h

2. Gátlások nélkül - komolyan: kortárs festészet, köztük olyan nagyágyúkkal, mint Nádler István ÉS Baráth Áron:) Megnyitó: csütörtök 19h

3. San Franciscotól Woodstockig - az amerikai rockplakát aranykora c. kiállítás, Kogart, dec. 31-ig.

4. André Kertész retrospektív: az egyik legjobb magyar fotós képei, szintén dec. 31-ig.

5. Portfolio Points - immár hagyományosan, fiatal művészek mutatkoznak be városszerte, nov. 10-12.

6. Designologist Backstage - lesz egyszer egy bolt a CET-ben, ha lesz egyszer CET. Addig is, meglévő raktárkészletükbe be lehet kukkantani most szombaton, nov. 12.

7. Best of Stilblog - egyik kedvenc hazai stílusblogunk egész napos hepajt szervez, nov. 19. Én sajnos nem leszek itthon, de ti menjetek, mert jó lesz.

Biztos hallottátok, hogy nemrégiben létesült Etyeken egy új filmgyártó központ, a Korda Stúdió. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a komplexumban látogatóközpont is van, ahová bárki elmehet és megismerkedhet egy kicsit a filmgyártás kulisszatitkaival (pl. a zörejezők vagy a díszlettervezők munkájával, optikai trükkökkel, nézegethet jelmezeket, satöbbi). Nekünk olyan szerencsénk volt, hogy a középkori díszletvárosba is bemehettünk, ami tényleg egy WOW, illetve ebédelhettünk a vadonatúj központi csarnokban is, mely csupa üveg, beton és fény, könnyed és funkcionális, nagyon szép (a Bord Stúdió alkotása, csakúgy, mint a korábban szintén méltatott Moonvalley Wines mádi fogadóépülete). Ha nagyon nincs ötletetek a hétvégére, ideális program, főleg gyerekekkel (a kiállításon kívül az étterem és a kis ajándékbolt is nyilvános, és ha nem forgatnak, a díszletvárosba is be lehet menni).

A Stilblogon (pontosabban annak Facebook-page-én) találtam rá Matthias Heiderich képeire, nagyon tetszenek.

District-nek (körzet) hívni talán túlzás, de a Distillery jó példa arra, hogy egy régi ipari komplexumot hogyan lehet revitalizálni és beilleszteni egy város szövetébe. A leginkább a mi Millenáris Parkunkhoz hasonlítható épületegyüttes régen szeszgyár volt, ma pedig számos galériának, üzletnek, étteremnek és pubnak ad otthont (és elég gyakran forgatásoknak is). Szép, egységes, és van benne egy-két tényleg jó boltocska!

A Torontóból 2 óra alatt elérhető Niagara lenyűgöző. A két fő vízesésben döbbenetes mennyiségű víztömeg zúdul alá (percenként 110-168 000 m3), iszonyatos erővel, folyamatosan, évezredek óta. Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, úgyhogy a vízpára + szemerkélő eső elől a vízeséssel szemközti dombra emelt kaszinó- és hotelkomplexumba menekültünk. Én még sose voltam kaszinóban, nem nyűgözött le most sem. A magas épületek mind-mind szállodák, kilátással a vízesésre (a mi szerencsénkre innen, a Kanadai oldalról jobb a látvány), no és az életükkel játszó turistákra, akik képesek hajón bemerészkedni a zuhatag alá.

Ez tulajdonképpen egy természettudományi múzeum, úgyhogy nem is nagyon mentem beljebb, mert mindenhol dinoszaurusz-csontvázak lógtak. Az építészet viszont tényleg hatásos, a Ground Zero-n is dolgozó Daniel Libeskind tervezte a múzeum számára (itt lehet többet olvasni róla).

A CN Tower a világ egyik (ha nem a) legmagasabb, szabadon álló épülete, amint azt biztos tudjátok. A lift 58 mp alatt száguld fel a kilátószintre, ahonnan tényleg lélegzetelállító a panoráma, főleg amikor mi voltunk, napnyugtakor. Van üvegpadló is (a második képen látszanak a mélyben az autók alattunk), na az viszont már para.