:::Juci világa:::

Hagyjuk a történelmet - a Design Terminál hányattatott sorsáról már mindenki leírta már, amit lehetett (aki mégis lemaradt róla, itt pótolhatja a súlyos hiányosságot). A lényeg, hogy annyi év és annyi abszurd fordulat után egy 8 fős stáb végre birtokba vette a volt Volánbusz-pályaudvar műemlék épületét (tervezőjéről itt lehet többet megtudni), és nekifogott ambiciózus tervei megvalósításának. Ezek szerint a Design Terminál egyszerre szól majd a nagyközönségnek (főként kiállítások formájában) és a szakmának (workshopok, kerekasztal-beszélgetések, előadások, stb.), de lesz designshop (még idén), új arculat (hamarosan), étterem (jövőre) és könyvtár (majd) is.

A mostantól végre tényleg működő Terminálban szeptember 15-ig látható a Gombold Újra divatkiállítása, aztán októberben a Design7 fő kiállításának ad majd otthont, novemberben pedig gépjárműdesign-tematikájú tárlattal várják majd a nagyérdeműt. December 8-tól aztán designvásár lesz a Terminálban, kiegészítve egy magyar tervezők ruháit árusító kis pop-up store-ral.

Sok a kétely, sok a kérdőjel, de részemről azt mondom, hajrá! Így legyen! Már csak azért is, hogy többször megfordulhassunk ebben a jó kis épületben...

Ugye megmondtam (májusban!), még mindig ott van, csak kicsit lejjebb:(

Imádom a rózsát, minden fajtájú és színű változatát. Odavagyok ezért a csokorért is: nagyon tetszik a formája, a tömörsége, a színei. Egyetlen szépséghibája van csak: 195.000 Ft-ba kerül (igen, nem gépeltem el, pontosan annyiba).

Egy titkos eljárásnak köszönhetően ugyanis ezek az élő, puha szirmú rózsafejek nem kevesebb, mint 3 évig maradnak ugyanilyen szépek. Néha le kell róluk fújni a port, de mást nem kell tenni velük, sőt: ezért a pénzért természetesen illatosak is (persze szintén egy titkos eljárásnak köszönhetően), és jár hozzájuk ez az ezüstözött váza bónuszként.

Ha pedig azt hiszitek, hogy ilyenre nincs kereslet, hát nagyot tévedtek: a Villa Bagatelle-ben épp azért kapható ez a csokor, mert a próbaképpen rendelt, kisebb változatokat napok alatt elkapkodták a vevők. Ahol ugyanis a vágott virág mindennapos szokás vagy protokolláris szükséglet (pl. követségeken, recepciókon, szállodákban, vezérigazgatói irodákban, ilyesmi), ott bizony a három év alatt ennél többet költenek vágott virágra. Kicsit irigylem is most őket:)

Annyira megtetszett Vágó Réka cipőtervező nagyon-nagyon vicces játéka, hogy összeszedtem nektek a saját cipős-lábas képeimet. Amint az itt is látható, szinte csak fekete cipőim-papucsaim vannak, a lakk viszont mindig vörös (lehetőleg Malaga Wine). Íme egy sajátos GPOY, csak nektek:) Ja, és vegyetek részt a játékban! :) 

Továbbá: Muci filmje, a Maternity Blues ma debütál a Velencei Filmfesztivál hivatalos versenyében! Szorítsatok neki és kövessétek az eseményeket a FB-on, hol máshol...

Fashion victimek, elő a legjobb cuccotokat, és irány a Kiscelli Múzeum, a Bródy House vagy a Belváros környéke! Ha még véletlenül nem tudnátok: ezekben a percekben is Budapesten tartózkodik Yvan Rodic, az egyik leghíresebb street fashion blogger, az arc a Facehunter mögött. Konferencián beszél, interjút ad, ilyesmi, és persze fotóz is, nagyon jól méghozzá - nézzétek meg, ő hogyan látja Budapestet!

Hátha valakit felizgat... páros belépőket lehet nyerni a csokifesztiválra a csokiblogon:)

Amikor életemben először találkoztam színes női magazinokkal, 14-15 éves koromban, ezek  nyitották ki a világot (konkrétan a Gioia nevű, nem kimondottan divat-, inkább általános női magazin). Nagyon, nagyon sokat tudnék arról írni, hogy mi mindent adtak nekem ezek a lapok, de most csak egy hirdetésről lesz szó, amit bennük láttam. Engem teljesen lenyűgöztek a káprázatos ruhákban feszítő szupermodellek a hirdetésekben (ne feledjük: ez volt Linda, Christy és a többiek fénykora), kitapétáztam velük a falat, de az összes reklámon belül is a legnagyobb hatást ez tette rám. Amikor először láttam, csak annyi állt egy fekete oldalon: Who is Gio? Semmi más. Annyira tetszett, hogy kitéptem a lapot az újságból és hazavittem, pedig könyvtári példány volt. A teaser után nem sokkal megjelentek a "hagyományos" hirdetések is, több verzióban, modellel, termékfotóval. Imádtam.

Aztán kaptam valahonnan egy olyan magazint, amelyekben illatminta is volt a hirdetéshez. El voltam veszve. Olyan összhang volt kép és illat, betűtípus és flakon, modell és márka között, amit szavakkal nem tudok leírni. Azóta Gio-m van, és el se tudok képzelni magamon más parfümöt (pedig lassan muszáj lesz, mert itthon pl. már nem is kapható).

Nemrég aztán eszembe jutott ez az ügy, és utánanéztem a neten – már amennyire utána lehet nézni az internet előtti dolgoknak –, és kiderült, hogy az 1992-es kampány art directora az általam igen nagyra becsült David Lynch volt (akinek Hogyan fogjunk nagy halat? c. könyvét egyébként mindenkinek szívből ajánlom tanulmányozásra). A színésznő Lara Harris, a fotóst nem sikerült kiderítenem, talán Lynch maga volt. Nézzétek meg a klipet, amelyről maga a rendező is azt mondja, legkedvesebb reklámfilmje, és ha egyszer lehetőségetek adódik rá, szagoljatok bele a Gio üvegcsébe. Csak hogy tudjátok, milyen egy igazán jó reklám.

Jut eszembe: én is szeretek a felhőkbe dugott fejjel ábrándozni.

Mindig azt mondom: egy jó fotó a legjobb ajándék a nagymamának, távol élő rokonnak, bárkinek. Úgyhogy szívből ajánlom a Mosolyműhelyt, mert ők pontosan erre specializálódtak, sőt, a Facebookon még játékokat is szoktak hirdetni. Úgyhogy érdemes őket észben tartani, mert aztán hiphopp itt van ám a karácsony!

update: képzeljétek, termékeik is vannak! Pl. ez a nagyon jó vakrámás, kerek keret. Nekem bejön.