:::Juci világa:::

A Baldaszti's új egységet nyitott, Grand néven, az Andrássy úton (a volt Goa étterem helyén). Sokkal otthonosabb, mint a másik, de persze mások az adottságai is - óriási a belmagasság és az ablakok, melegebb hatású a burkolat, és új stylist volt (úgy tudom, Kiss Heni). Étteremként is működik, de mi csak az új, szuper bárt teszteltük, ahol a neves Boutiq Bar szaktanácsadóival karöltve állították össze a választékot. A bar manager pedig az öcsém:))) a lila háttér előtt, azért vagyok ilyen jólinformált.

Már a nyomdában a legújabb, az egyik személyes kedvencem (eddig): a Lila Füge szakácskönyv! Dóra blogja nagyon tartalmas, nagyon csajos, a receptek könnyűek, érdekesek, izgalmasak... ezúttal is csak szuperlatívuszokban tudok szólni a saját munkámról, úgyhogy abba is hagyom... Több kép hamarosan!

A gasztro-kerekasztalnak egy nagyon régi vizimalom adott otthont, mely ma fogadóként és múzeumként üzemel (a malmok őrölnek is, de az EU-szabályozások szerint sajnos az itt készült liszt kereskedelmi forgalomba nem hozható). Nekem iszonyúan tetszett, rusztikus, szépen felújított, nem tolakodó, nem vendéglátós, nem erőltetett, jó ízléssel van kialakítva (tulajdonosa persze egy kettős állampolgárságú, egyébként tündéri úr). És vannak igazi egerek is! Élők és halottak is - az utóbbi látványától megkíméllek benneteket, de az élő ott lapul a búzakupac mögött álló kukoricaszárak között:)

Megtisztelő felkérést kaptunk, hogy az aktuális Vezérigazgató-konferencián részt vegyünk egy gasztronómiai kerekasztal-beszélgetésen. A kerekasztal szuperül sikerült, tényleg, és a konferenciának otthont adó, röjtökmuzsaji Szidónia kastélyszállóban is voltak szép részletek, meg körülötte is, de azért a szálloda nem az én világom sajnos, nincs is róla sok kép. Ajánlom figyelmetekbe a bárpultos képet: az ott 150 palack whiskey, rum és konyak.

Tudom, hogy sokan szerettetek volna árulni a Garázsvásárunkon - most itt a nagy lehetőség! A Terézvárosban ugyanis mostantól van rendes bolhapiac, ráadásul beltéri, ahol nemcsak venni, de árulni is lehet, sőt: a felesleges cuccokat is le lehet tenni ott. A kezdeményezés dícséretes, további részletek itt! Én sajnos most nem tudok menni (pedig biztos tele lesz oxigénnel), de remélem, beszámoltok róla, milyen volt! 

A művészet egy olyan nyelv, mely a művész mondanivalóját fordítja le a nézők/olvasók/hallgatók által is érthető formára – így kommunikálhat egymással az alkotó és a befogadó. Előfordul azonban, hogy a műalkotás nemcsak közvetít, hanem maga is interakcióba lép – például az őt befogadó hellyel. Magyarul: léteznek a művészetnek olyan (általam nagyon szeretett) formái, melyek csak ott, csak úgy, és csak az arra járók számára készültek. Nem szállíthatók, nem reprodukálhatók, csak egy bizonyos kontextusban értelmezhetők. Ilyen a land art és a street art, melyek bizonyos ágai nem helyspecifikusak (pl. egy graffiti bármely falon mutathat ugyanolyan jól), de a legizgalmasabbak bizony a hely szellemét ragadják meg és öntik műalkotás formájába.

Pontosan erről (és még sok minden másról) szól az Urban Interventions, amely kettő hónapi vándorlás (ebből másfél hónap vámraktár...) után sok másik könyvkinccsel együtt, végre megérkezett a szülinapi csomagomban. Csodálatos könyv, mely öt fő fejezetre osztja a helyspecifikus alkotásokat, típusuk szerint. Így egyaránt szerepel benne olyan művész, aki időnként sajátos, negatív graffitiket készít (magasnyomású vízsugárral rajzolja-takarítja be/le a koszos falakat), máskor pedig a francia rendőrség rendszámjait cseréli át a saját nevét hirdetőkre, és olyan, aki arany spray-jel fújja be a szemeteskukákat. Egyesek mini üzeneteket hagynak az arra járóknak a falak repedéseiben, mások legókockákkal töltik ki azokat, megint mások privát terekké varázsolják a publikusakat, hintákat akasztanak a buszmegállókba, vagy épp az utca népét használják arra, hogy egy üzenetet közvetítsenek (pl. flashmob formájában).

Az Urban Interventions nagyon sok gondolatot indít el arról, mi is valójában a tér, ami körülvesz bennünket, hogyan hat ránk, mi hogyan hatunk és hathatunk rá (pl. gerillakertészet formájában), hogyan bánunk vele, mennyi is van belőle, és így tovább. Kötelező olvasmány.

Én egy Garfield vagyok, gyűlölöm a hétfőt. Úgy tűnik, a hétfő is gyűlöl engem (állítólag mást is: nemrég mesélte valaki, hogy a menedzserek jelentős része hétfőn kap infarktust, és hogy nyugaton bevett gyakorlat, hogy hétfőn csak mítingelés van, munkavégzést nem várnak el az embertől, hiszen úgyis hiába). Vénségemre én is rájöttem, hogy lehet kicselezni a hétfőt: ha az ember olyan programokat szervez erre a napra, amiket szeret. Például reggel jógára megy. Vagy a Villa Bagatelle-be. :)))

Szonja barátnőm küldte át ezt a vidám kis képet, amit a Fortepanon talált – idézem: "Juc, nem említetted, hogy 1915-ben már volt a blogodnak egy offline előfutára..." :)

Az ok pedig, amiért kimentünk a Möbelkunstba, a 2500 Watt kiállítás és jótékonysági árverés - ennek során 25 kortárs művészt (köztük Dávidot, az övé a véres-festékes) kértek fel arra, hogy ugyanazt a lámpaformát saját ízlésük szerint dekorálják ki. Az én várakozásommal ellentétben nagyon sokan eljöttek, és minden lámpa elkelt:), Farkas Annáé például nem kevesebb, mint 100.000 Forintért! amit meg is értek, nekem is ez tetszett a legjobban. És a Dávidé, persze:)

Kezdem revideálni korábbi álláspontomat a konceptuális művészettel kapcsolatban - főleg, mióta láttam Tom Magyar Vándor-táskáját. Mert ez nem egyszerűen egy táska, hanem egy történet.

A történet pedig a következő: volt egyszer egy tornász, Magyar Zoltán, aki egy korábban sosem látott elemet volt képes megcsinálni a lólengés nevű sportágban. Az elemet ezért róla el is nevezték Magyar Vándornak. Huszonöt évvel később egy Tom Sloan nevű fiatalember, valahogyan rátalált egy ilyen "lóra" és vele a történetre. Annyira beleszeretett a sztoriba, hogy felszeletelte a lovat, és a fogantyús részéből egy bőrrel foglalkozó iparművész segítségével táskát készített. Egy Magyar Vándort. A táskát a Blood Mountain Design Héthez kapcsolódó kiállítására készítette el, de már a továbbfejlesztésén gondolkozik: bőröndöket, különböző méretű táskákat tervez annak érdekében, hogy a Magyar Vándor tényleg vándorolhasson. Csodálatos (és megtekinthető a Blood Mountainben).