:::Juci világa:::

1. Ha valaki esetleg még nem ismeri: a Facebookon van egy csoport, Budapest régi képeken néven. Aranybánya, amit a lelkesedés hajt, naponta több új poszttal, csodák vannak. További érdekes adatbázisok kibogarászhatók ebből a cikkből.

2. Rakj rendet, lassulj le, selejtezz, élj kevesebb cuccal – ez ma már mozgalom. Akit érdekel, olvassa el Marie Kondo könyveit, kicsit amerikaias "sikerülnifog" "megtudodcsinálni" hangulatú, de vannak benne jó trükkök (én a másodikat olvastam, az elsőt csak a netről ismerem, de valószínűleg azzal kell kezdeni). Inspirációul pedig íme egy japán úriember, akinek összesen 150 tárgya van. Na jó, ez nekem inkább rémisztő:)

3. Leonardo egykori szőlőskertje, és egy hozzá tartozó ház, a Casa degli Atellani most Milánó legújabb attrakciója (nyilván eddig is ott voltak, de nemrég került sor a felújításukra, és végre nyitva állnak a látogatók előtt).

4. Ez egy régebbi cikk (pontosabban interjú) a bankjegytervezésről, de nagyon érdekes, főleg, amit a portrék arckifejezéséről mond a tervező. Hiába, a művészet az művészet!

5. Frappáns kis cikk a világszerte elharapózó hipszter-esztétikáról és ami érdekesebb: annak okairól (tudjátok: nyers téglafalak, ipari lámpák, régi fa felületek, krétafestékkel bevont falak, specialty coffee, raw, bagel, szakáll, borbélyok, bicikli).

6. Gazdagok és szolgáik Oroszországban – kicsit hatásvadász, könnyű téma, de jó fotósorozat.

7. Bakancslistára velük: lenyűgöző kültéri múzeum (art park) Brazíliában, és a Jean Cocteau által dekorált Santo Sospir villa Dél-Franciaországban.

8. Én a hegymászást egy teljes mértékben haszontalan, viszont lenyűgöző sportnak tartom, és minden tiszteletem azoké, akik a testük összes szervének határait a végletekig feszegetik csak azért, hogy évek óta tartó felkészülést követően néhány másodpercig körülnézhessenek egy hegytetőről (már ha éppen nincs köd). Ezért valahogy megnyugtatónak tartom, hogy azok élete sem vész kárba, akik a rengeteg edzés, mászás, fagyás, nélkülözés, fázás és minden más után mégsem tudják bevenni a hegyet, és meghalnak a fel- vagy levezető úton. A Smithsonian remek cikkében ugyanis most azt olvastam, hogy (VIGYÁZAT, MORBID TARTALOM KÖVETKEZIK!) a Mount Everest megmászásába belehalt hegymászók testét nemes egyszerűséggel útjelzőként használják a később érkezők (igen). Jó belegondolni abba is, hogy a soha nem olvadó jégbe belefagyott, soha szét nem málló, élénk színű ruhákban pompázó, erejük teljében lévő fiatalemberek (és nyilván hölgyek is) lesznek majd a következő évezred Ötzi-jei. Az akkori kutatók rajtuk tanulmányozzák majd (talán), hogy mit is evett a 20. és 21. századi ember, milyen ruhákat hordott, milyen betegségek kínozták, talán felhasználják a sejtjeiket, a dns-üket valamire... A hegymászás áldozatai talán az emberiség túlélésének biztosítékai – a többi hegymászó esetében mindenképpen.

9. Azt nyilván ti is észrevettétek, hogy a legtöbb nagy vallásban sok a közös vonás – a főszereplőket, motivációkat, eseményeket tekintve is. De hogy ennek tudományága is van: komparatív mitológia, na azt én nem tudtam, és nagyon örülök neki, tud esetleg erről valaki valamilyen jó könyvet?

10. Kertész és Brassai kortársa, hatalmas tehetség, mégis kevéssé ismert, talán a félbeszakadt pályája miatt... egy igazi pesti, 20. századi, szomorú történet Kinszki Imréé. Fantasztikus fotói voltak, a legismertebb a Király utcát ábrázolja, de a többi is olyan élő, olyan részletgazdag, olyan jól szerkesztett. Itt egy könyv a képeiből online, megvásárolható, nyomtatott verziót még nem találtam.

11. Nemrégiben felszínre került dokumentumok szerint a cukoripar évtizedek óta manipulálja a cukorfogyasztás és a szívbetegségek összefüggéseit kutató kutatások eredményeit – mégpedig úgy, hogy a telített zsírra keni a balhét. Szomorú, és sajnos simán hihető!  A kutatás felbukkanásáról szóló cikket itt tudjátok elolvasni.

12. Bizarre columns – ez egy blog, értelemszerűen bizarr vagy érdekes oszlopokról, oszlopos építészeti megoldásokról, értelemszerűen túlnyomórészt posztmodern tartalommal. Nekem nagyon bejön!

13. A Harvard Art Museums bárki számára elérhetővé tette gigantikus Bauhaus gyűjteményét – hurrá!

Nagyon sokkal vagyok lemaradva, és sajnos minél inkább halogatom, annál többel. Most már behozhatatlan az a kb fél év, amit kihagytam a blogolásból, ezért mindenkitől elnézést kérek.

Az elmúlt fél évben a legfontosabb dolog, hogy lett egy kutyánk:) akit Bütyöknek hívnak, mudi fajta, most 8 hónapos (a nevét nem mi adtuk, de végül rajta maradt). És persze sokat dolgoztunk is, de a nyaralás óta nem utaztunk sehová, csak Újvidékre és Tamásiba.

Ígérem, hogy a legjobb képeket itt ki fogom tenni, de a blog egy kicsit most meg fog változni. Mostantól az Instagramomról át fognak kerülni ide is bizonyos képek, mégpedig automatikusan. Az Instagram posztok egy-egy képből állnak majd, a szövegük angolul lesz, mert az Instagramon angolul kommunikálok, és sajnos itt nem tudom átállítani, de remélem, hogy így is élvezitek majd. A blog többi része majd továbbra is egy-egy fotós vagy szöveges esszé, esetleg "random dolgok a netről" lesz, vagyis érdekességek, amikre jártamban-keltemben bukkantam.

Remélem, hogy ez az új rendszer nem lesz nagyon zavaros nektek, de mivel nekem most már az Instagram gyakorlatilag a vizuális naplóm, ezért nagyon szerettem volna, ha a blog és az Instagram egy kicsit jobban összeolvad – csak azért, hogy jobban és többet lássátok, amit én látok.

Akinek nem tetszik az új rendszer, nyugodtan írjon, kommenteljen, jelezze szóban! Remélem, hogy többségeteknek bejön majd a változás, mert reményeim szerint frissebb, naprakészebb, izgalmasabb lesz tőle a blog – amilyen Juci világa a valóságban.

(A sok kutyás kontentért előre elnézést kérek, de ha egyszer ANNYIRA ARANYOS!!!)

A Cole & Son új kollekciója pazar. Én imádom az ilyen egzotikus, afrikás, art deco-s hangulatú tárgyakat, így ezt a kollekciót is. Nagyon izgi szerintem, és tele van visszafogottabb dolgokkal is. Már kapható a Hephaistosban!

Mentés

A végére hagytam a kedvencemet: kapucsengők Firenzéből. Értelemszerűen csak egy pár darab, amibe néhány óra sétálás alatt belebotlottunk, és még mennyi lehet! Imádom őket, olyan szépek, és olyan megnyugtató arra gondolni, hogy vannak emberek, akiknek egyáltalán nem mindegy, hogyan írják ki a nevüket a kapujuk mellé. Vagy legalábbis voltak ilyen emberek, ki tudja persze, ma milyen kapucsengőket csinálnak Olaszországban.

Ezzel itt a vége, fuss el véle, Firenzéből visszamentünk Bolognába, aztán hazajöttünk. Már most visszamennék. Ponzára, Bolognába, Firenzébe, de akár arra a nyolcórás vonatútra is.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Firenzébe csak átugrottunk Bolognából egyik nap. A Frecciarossa vonatokkal 35 perc az út, nagyon modern, nagyon gyors – egyetlen hátránya, hogy semmit sem látsz, mert a vonat gyakorlatilag végig alagútban megy. (Nem is olcsó, de nagyon szerettük volna kipróbálni, illetve egy ilyen egynapos kirándulásnál azért nem árt, ha gyorsan ott van az ember. Így reggel 8-kor keltünk, és fél tízkor már bámultuk a dómot.)

Firenze sokkal nagyobb, mint Bologna, és sokkal komplexebb építészetileg is. Sajnos nekem nagyon megnehezítette a műélvezetet a rengeteg turista, amire ugyan fel voltunk készülve lelkileg, de mégis elszomorított látni, hogy mindenki csak a saját jelenlétét van dokumentálni van ott, és nem örülni a szépnek. Firenze is kicsit olyan lett, mint egy díszlet, bár szerencsére kevésbé, mint Róma vagy Velence. Nagyon sok a fegyveres rendőr is, gondolom a terrorfenyegetettség miatt – ez sem volt megnyugtató.

A dóm mindenesetre lenyűgöző, ezek a színek, és hogy mindezt hány száz éve, hány ezren csinálták a kezükkel... csodaszép, tényleg. Szép az egész város, tele szép részletekkel, mondanom sem kell, de ha választani kell, Milánó, Nápoly vagy Bologna nekem jobban tetszik.

Mentés