Jó idő, jó társaság, jó kaják - mi kell több egy jó hétvégéhez? Ha ráértek, szombaton utazzatok le a Villányi borvidékre, mert ott tartják a Stílusos Vidéki Éttermiség soron következő eseményét. A házigazda a vadonatúj Palkonyha nevű hely, de képviseltetik magukat olyan nagyágyúk is, mint a Kistücsök, a Viator, a Kővirág, a Chianti... gasztrofanatikusoknak tökéletes hétvégi program!
A Sanderson márka egy 1929-es rajz alapján gyártja évek óta az Early Tulips minta tapéta- és textilváltozatát. Nekem óriási kedvencem, bár nem tudom elképzelni, hogy a lakásomban mit kezdenék vele nap mint nap... de annyira szép, mint egy festmény! Kapható a Hephaistosban!
Összenőtt templom (részletek itt), elhagyott, szecessziós házak, első világháborús emlékek, húscsarnok. Nagyszékely csak egy falu a sok közül, ami lassan elpusztul.
Kedvenceim: a wunderkammerek ihlették a Cole & Son legújabb kollekcióját. Ezek a szekrények, szobák, termek a reneszánszban alakultak ki, és arra szolgáltak, hogy tulajdonosaik mindenféle természeti kincset, antropológiai vagy régészeti érdekességet kiállíthassanak bennük - először azért, mert a reneszánsz embert ugye az ilyesmik érdekelték, aztán persze azért is, hogy villogjanak vele. A wunderkammerek tulajdonképpen a mai múzeumok ősei. Nos, ezekből a dolgokból merítettek ihletet a Curio tervezői, így a kollekció tele van érdekes ásványi, fa- vagy bőrfelületek imitációival, korallokkal, erezetekkel és más különlegességekkel. A Curio már kapható a Hephaistosban!
1. Nemsokára mind elsüllyedünk, ha nem teszünk a globális felmelegedés ellen - üzeni ez a bizarr kiállítás.
2. Végre! otthoni 3D nyomtatók, méghozzá a Polaroidtól. (Emlékezzetek majd erre a posztra, amikor húsz év múlva már olyan hétköznapi dolog lesz otthon tárgyakat előállítani, mint ma kávét főzni.)
3. Mindig mondom, hogy az alvás mennyisége és minősége nagyon fontos – nagy híve vagyok a délutáni alvásnak is, sőt, simán alszom egy félórát este is, ha kell:) félálomban jönnek a legjobb ötletek, és úgy látszik, ezt már Dali is tudta, aki ki is dolgozott egy metodikát arra, hogy minél hatékonyabb legyen a szundítás.
4. Bútorbolt a régi Pesten. A képet a regifotok.hu Facebook-oldalon találtam, ahol azt írják, Barcsay utca sarok, de szerintem nem (a szemközti ház homlokzata más, a Google Maps szerint pl kellene, hogy legyen ott egy kiszögellés. De persze lehet, hogy tévedek. Mindenesetre aki tudja, hol volt ez, írja meg.)
5. Minden politikától mentesen: a menekülttáborok valójában városok, melyek extrém rövid idő alatt jönnek létre. Urbanistáknak, városszervezés iránt érdeklődőknek érdemes ebből a szempontból tanulmányozni őket, ebben segít pl. ez a cikk.
6. A Barbie-házak fejlődéséből sok mindent megtudhatunk arról, mennyi minden változott (és mennyi minden nem) az elmúlt évtizedek lakberendezési ízlésében.
7. Nem vagyok híve a Starbucks-nak, a Costa-nak és társainak, szerintem parasztvakítás (a kávé persze nem rossz, de ez a minimum): horror áron van, multisítja a kávékultúrát, és iszonyú mennyiségű szemetet termel. Mindez itt is zavar (főleg, amióta megtudtam, hogy az egyik kedvenc kávézó-éttermem, az Alibi is bezár, hogy Starbucks nyílhasson a helyén), de sokkoló mértékű volt New Yorkban, ahol a kukákból más sem csordul ki, mint műanyag- és/vagy papírpoharak. A Daily Mailben most olvastam egy cikket, amiben számszerűsítik is ezt az agyrémet: percenként 5000 kávéspoharat dobnak ki a világon, 99%-ukat ráadásul nem szelektív kukába. Döbbenet, hogy milyen álszentek vagyunk a környezetvédelemmel, a biciklizéssel, meg minden, és erre nem is gondolunk, csak mert olyan trendi a nevünket látni egy kávéspoháron.
8. Nagy rajongója vagyok az infografikáknak. Ez a kicsit hosszú filmecskébe oltott verzió a II. világháború civil és katonai áldozatainak számát mutatja be úgy, hogy jól látsszanak benne az arányok. Hallgatni is kell, angolul, és persze nagyon hatásvadász, szóval tényleg csak az nézze meg, akit érdekel.
9. A Nendo-nak is nagy rajongója vagyok, most például azért, mert a japán manga képregények inspirációit (is) képesek voltak beépíteni legújabb szék-sorozatukba.
Figyelem: aki nem bírja az emberi test deformitását, és a testi-lelki nyomorultságot, az ne nézze meg a videót az első linken!
// Warning: please don't watch the video in the first link if you are sensible about wounds and deformity!
--
Nem emlékszem, hogy valaha átéltem volna annál borzalmasabb másodperceket, mint amikor az Arte csatornán véletlenül belefutottam ebbe, az első világháborús hadirokkantakról szóló videóba, jó néhány éve (el is kapcsoltam azonnal). Nem emlékszem, hogy lett volna rám temető nagyobb hatással, minta Redipuglia-i emlékmű, amit egy, a velencei karneválra való utazás közben látogattunk meg, gyanútlanul (több, mint százezer ember maradványai nyugszanak itt, magát az emlékművet pedig úgy tervezték meg, hogy sokkoló hatást fejtsen ki arra, aki bejárja a területet).
100 éve volt az első világháború, azon belül is pontosan a verduni csata. Több százezer ember halálát okozta, a csata helyszíne pedig ma is szigorúan tiltott terület, annyi fel nem robbant tüzérségi lövedéket sejtenek a környéken.
Általában a II. világháborúról beszélünk, pedig az első sem volt kevésbé szörnyű – csak kevésbé dokumentálták. Elképesztő, hogy mire képes az ember. A túlélők emlékeit olvasni még ma is felkavaró. Sok helyütt még mindig látszanak a harcok nyomai. Sok helyütt még mindig előkerülnek holttestek.
Száz év soknak tűnik, pedig nem volt olyan régen. Virginia McLaurin például már hat éves volt a verduni csata idején, és még mindig táncol. Ha szeretnétek kicsit fellélegezni a fentiek után, nézzétek meg róla ezt a videót.
