Figyelem: aki nem bírja az emberi test deformitását, és a testi-lelki nyomorultságot, az ne nézze meg a videót az első linken!
// Warning: please don't watch the video in the first link if you are sensible about wounds and deformity!
--
Nem emlékszem, hogy valaha átéltem volna annál borzalmasabb másodperceket, mint amikor az Arte csatornán véletlenül belefutottam ebbe, az első világháborús hadirokkantakról szóló videóba, jó néhány éve (el is kapcsoltam azonnal). Nem emlékszem, hogy lett volna rám temető nagyobb hatással, minta Redipuglia-i emlékmű, amit egy, a velencei karneválra való utazás közben látogattunk meg, gyanútlanul (több, mint százezer ember maradványai nyugszanak itt, magát az emlékművet pedig úgy tervezték meg, hogy sokkoló hatást fejtsen ki arra, aki bejárja a területet).
100 éve volt az első világháború, azon belül is pontosan a verduni csata. Több százezer ember halálát okozta, a csata helyszíne pedig ma is szigorúan tiltott terület, annyi fel nem robbant tüzérségi lövedéket sejtenek a környéken.
Általában a II. világháborúról beszélünk, pedig az első sem volt kevésbé szörnyű – csak kevésbé dokumentálták. Elképesztő, hogy mire képes az ember. A túlélők emlékeit olvasni még ma is felkavaró. Sok helyütt még mindig látszanak a harcok nyomai. Sok helyütt még mindig előkerülnek holttestek.
Száz év soknak tűnik, pedig nem volt olyan régen. Virginia McLaurin például már hat éves volt a verduni csata idején, és még mindig táncol. Ha szeretnétek kicsit fellélegezni a fentiek után, nézzétek meg róla ezt a videót.
