A kedvenc könyveim már voltak, szóval jöjjön, aminek jönnie kell.
Két típusú kedvenc filmem van. Az első az, amit akárhányszor megy a tévében, megnézek, még akkor is, ha már százszor láttam. Bevallom, ezek nem művészfilmek, hanem jellemzően a nyolcvanas-kilencvenes évek krimijei, thrillerei és akciófilmjei (gyakran buddy cop filmek), mint az Éjszakai rohanás, Die Hard 1, Die Hard 3, Halálos fegyver 1 és 4, Indiana Jones 1 és 3, A szökevény, A specialista, Elemi ösztön, Jackie Brown, A Thomas Crown-ügy, a John-Grisham feldolgozások, mint A cég, A pelikán ügyirat, Az ügyfél. Tudom, hogy ezek nagy valószínűséggel nem vonulnak be a filmtörténelembe (bár szerintem némelyik igen), de mindig találok bennük újat - hogyan építik fel a karaktert? melyik ponton jelenik meg az antihős? hogyan épülnek egymásra és bukkannak fel a (látszólag) jelentéktelen információk? hogyan jelenik meg az érzelmi szál? mi az inciting incident? milyenek a helyszínek? hogyan húzza alá a szereplő jellemét az, hogy mit visel? hogyan szövi bele a történetbe az író a rejtély megoldását? mitől lesz egy film unalmas és mitől nem? és így tovább. Tisztában vagyok vele, hogy ezek nem mindig túl okos és túl művészi filmek, de minden egyes alkalommal nevetek azon, hogy "az sült lizs, maga idióta" (Halálos fegyver 4), imádom, ahogy Dustin Hoffmann beleszeret Jessica Lange-be az Aranyoskám-ban - és egyáltalán, amit az egész filmben művel, azt nem lehet megunni!, és Meryl Streep ahogyan a Nőstényördögben brillírozik, attól tátva marad a szám - és ne feledjük, a filmipar hatalmas biznisz, aki ilyeneket tud írni, azt én nagyra tartom.
Remélem, nem ábrándultatok ki belőlem olyan nagyon sokan.
Rendezők közül a Coen fivérek, Almodovár, David Lynch és Wes Anderson szinte minden filmjét nagyon-nagyon szeretem, és a klasszikus Hitchcock darabokat is.
A második típusú kedvenc filmemben nem annyira a cselekmény szövése dominál, hanem a szereplők, a karakterek, az érzelmek, a személyiségek ütközése. Ezekben a filmekben még fontosabb a jó forgatókönyvíró (ez mindennek az alapja, ha ez még nem derült volna ki), de legalább ilyen fontos a színészi munka. Ezek a filmek szinte színdarabok, amiket egy szobában el lehet játszani... mint például a Mikey és Nicky, ami a képernyő elé szegez, pedig semmi mást nem látunk, mint John Cassavetest és Peter Falk-ot extra közeliben (a héten megy a tévében, érdemes a port.hu-n különben beállítani az értesítőt). Sok kedvenc filmemben meghatározó például a természet vagy egyszerűen a földrajzi környezet: a Vérző olajban a sivatag, A zongorában az új-zélandi vadon, a Lángoló Mississippi-ben a mocsár, a Somewhere-ben pedig Hollywood a főszereplő. Ezekről a filmekről nem tudok annyit írni... inkább nézzétek meg a trailereket, talán így kedvet kaptok hozzájuk.
