Biztos nem lepődtök meg majd nagyon, de képzeljétek, én már gyerekkoromban is faltam a könyveket, 3 évesen tudtam olvasni, és a legtöbb szidást azért kaptam, mert olvastam a takaró alatt vagy iskolába indulás helyett. Ezért nekem valahogy máshogy rögzültek a mesék: mivel nem hallgattam, hanem olvastam és néztem őket, a fantáziámban egy-egy alak örökre összeforrt annak a könyvnek a képeivel, illatával, amelyikben szerepelt. Az egyik kedvenc mesekönyvem ma is ez az 1957-es Andersen kötet, ami úgy sejtem, anyáé lehetett eredetileg, és hát elég viharvert ma már. Nem fogok belemenni a "nézzen-e tévét a gyerek" vitába, mert én is nézek tévét, és egyébként is, de mondjátok meg: ha már a vizuális nevelést nem lehet elég korán kezdeni, nem jobb, ha ilyen könyvekkel nevel az ember? Ezek a betűk, ezek az iniciálék, ezek a rajzok!... a mesékről, az igényes fordításról nem is beszélve. Ja és igen: a könyv itt beszerezhető, legalábbis most épp van egy megvásárolható példány!
