Nádas Péterről köztudott, hogy a kortárs magyar irodalom legnagyobb alakjai közé tartozik, de azt kevesen tudják róla, hogy remek fotós, sőt: igazából ez a szakmája, és évekig dolgozott riporterként, többek között a Nők Lapjának. Évekkel ezelőtt, félig-meddig véletlenül keveredtem egy kiállítására, és egészen lenyűgöztek a képei. Utána további évekig kajtattam a Valamennyi fény c. könyvet, mert amint megjelent, elkapkodták (és a mai napig beszerezhetetlen). Ma is az egyik kedvenc könyvem: csodálatos fotóalbum, meditációs eszköz és irodalmi mű egyben. Nádas fekete-fehérben fényképez, és leginkább a semmit, a fényt, a csendet, a levegőt ábrázolja. Embereket is, persze, de még többször a szelet, árnyékokat, hangokat. Az övé egyfajta kontemplatív, befelé forduló és figyelő művészet, ami arra tanít, hogy az igazán lényeges dolgok az apróságok, az igazi szépség a természeté, és az igazság nem odát, hanem odabent van. (Szintén ajánlom a Saját halál c. könyvét, hasonló gondolatok mentén, erről amúgy már írtam korábban.)
Ami pedig most ennek a csodálatos albumnak aktualitást ad, hogy - megint csak totális véletlen folytán, de - megtudtam, hogy újra kiállítják ezeket a képeket (is), mégpedig október 16-tól a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Mindenképp nézzétek meg!
