Időről időre felbukkan a történelemben egy látnok, aki úgy képzeli, hogy a városokat vonalzóval, egy rajzasztalon a legjobb megalkotni. Úgy gondolja, hogy a tervezett építkezés, a kontrollált és kulturált lakókörülmények szükségszerűen az emberek életének javulását hozzák majd: tisztaságot, rendet, egyenlőséget, demokráciát, boldogságot, egy új világot. Ilyen ideális városról értekezett már Platón is, de nevet csak Morus Tamás adott neki: utópiának nevezte el, a 16. században.

Az irodalmat és filozófiát félretéve, sokan, sokféleképpen fogtak neki a valóságban is ilyen ideális, tervezett városok megalkotásának. Tudjuk, hogy Pest és Párizs bizonyos negyedeit is vonalzóval alkották meg, Barcelona egyes részei pedig gyakorlatilag rácsszerkezetet alkotnak, de az urbanista megalománia kétségkívül a 20. században érte el tetőpontját. Maga Le Corbusier például a megszállottja volt a várostervezésnek. Marseilles-i "lakóegysége" mellett, melyben a lakásokat posta, szálloda, étterem, sport- és orvosi létesítmények egészítik ki egyetlen, betonpillérekre emelt tömbben, egy komplett várost is megtervezett India számára, amikor az arról levált Pakisztánban ragadt főváros miatt szükségessé vált egy új közigazgatási központ kialakítása. Chandigarh modellje sikeresnek bizonyult: gazdag, fejlődő város, fiatal és jómódú lakókkal, bár mindez valószínűleg nem kizárólag az építészetének köszönhető.

Kevésbé sikeres az idén 104 éves Oscar Niemeyer víziója, Brasilia. Brazília mesterséges fővárosát ő is az ötvenes években álmodta újjá, akkor korszakalkotónak számító, látványos vasbetonépületeivel. Hogy a város mégsem lett az új ország valódi központjává, és hogy messze lemaradt Rio de Janeiro és Sao Paolo mögött, az valószínűleg nem az építészetének, sokkal inkább rossz fekvésének köszönhető, de ki tudja. Talán ott is úgy érzi magát az ember, mintha a jövőben járna, nem túl otthonosan, idegenül, a hatalmas terek, épületek között - mint pl. Európa legfiatalabb utópisztikus negyedében, a párizsi Défense-ban.

Aki pedig azt hiszi, hogy a város-utópiák kora lejárt, téved. Kazahsztán elnökének szintén első dolga volt új fővárost alapítani, miután országa levált a dicsőséges Szovjetunióról. Asztana ugyan már korábban is létezett, de csak Nurszultan Nazarbajev uralkodása alatt indult igazi virágzásnak, felhőkarcolói megépítésében pedig olyan sztárok segédkeztek, mint Sir Norman Foster. Aki nem hiszi, vegye meg a februári National Geographicot!