:::Juci világa:::

Meglepődtem, hogy mennyi mangalicakolbász-készítő, házi sajt-készítő, subakészítő, szappankészítő, mázascserép-készítő országa vagyunk (az egész Szabadság-tér tele van velük), de azért ennek örültem is, pláne ebben a csodálatos időben. Ma csak végigrohantam a sorokon, de holnapra tervbe vettem a részletesebb tanulmányozást (az ízlelőbimbókkal is), tegyétek ti is azt szombaton vagy vasárnap! Ja és persze vannak igazi mangalicák is, malackákkal, nagyon aranyosak, és természetesen A mangalica c. könyvünk, 20% -kal olcsóbban csak most, csak itt! Infók itt és itt.

A képeken: éppen nyolcvanéves mackószobor (Lányi Dezső alkotása), Tempera párna a Lacroix kollekcióból (most leárazva, Hephaistos), körték a Deliziában, esőtető a Veres Pálné utcában, egy Miss KK alkotás a Rádayban, takarók a Villa Bagatelle-ben, ahol szintén leárazás van. Továbbá naplemente, tűzfal és igehirdetés. És még merjétek mondani, hogy Budapest nem egy vizuálisan inspiratív hely!

Szinte minden nap elmegyek ez előtt a ház előtt, és szinte minden nap rácsodálkozom, hogy romjaiban is milyen elegáns, milyen szép. A kapuja mindig tárva-nyitva van, mégsem megy be az ember - ha megnézitek az udvar képeit, érteni fogjátok, hogy miért. Talán nem meglepő, az épület védett (ha nem is műemlék). Még kevésbé meglepő, hogy önkormányzati tulajdonban van. Néhány éve azt tervezték, hogy a kettős udvar hátsó traktusát lebontva óvódát építenek a helyére, ami azért mégiscsak dícséretes ötlet (pláne, hogy a bizonyos hátsó traktus állaga a rossznál is rosszabb, építészetileg nem képvisel értéket, legalábbis szerintem). Lepusztult ház ide, sáros udvar oda, ma mégiscsak győzött a kíváncsiságom, bementem, és ott találtam ezt a freskót, ami a teljes pusztulás felett, kissé ügyetlenül megfestett puttókkal és trompe l'oil hatással, de még ma is színpompásan hirdeti az Isten dicsőségét.

Nem találtam sok infót a házról, lehet, hogy Hild József tervezte, lehet, hogy nem. Lehet, hogy 1835-ben épült, de lehet hogy nem. Stílusa alapján mindenképpen klasszicista, a freskó pedig biztosan nem Lotzé, ahogyan azt több blog is írja, nem az ő stílusa (szerintem).

Bevallom, hogy ez a freskó engem nagyon megviselt. Hogyan hagyhatunk elpusztulni valamit, ami majdnem 200 éves? Vagy pusztán a kora nem teszi értékessé? Elgondolkoztam, hány ember járt le-fel ez alatt a freskó alatt, mennyi történet, mennyi történelem (az 1900-as lakcímjegyzék szerint például lakott itt fa- és szénkereskedő, ács, díjnok és magánzó is, bármit is jelentenek ez utóbbiak). Volt közben egy szabadságharc, egy kiegyezés, két világháború, és volt egyszer egy festő is, aki valószínűleg hanyatt fekve pingálta a kövér kis puttókat...

Némiképp vidámabb képet fest az épület nyáron, amikor az udvar zöld - itt megnézhetitek. És ha arra jártok, menjetek be, nem fog megállítani senki, a bizarr csengőrendszeren és a két nagy-nagy (nyitott) kapun is túl, a bejárattól rögtön jobbra van a lépcsőház, csak fel kell emelni a fejeteket, és megtörténik a csoda.

Hogyan tették azt fel oda, tudja valaki? (Vérmező)

1954-ben, amikor ez a dombormű készült, mi éppen a vas és acél országa akartunk lenni, így nem meglepő, hogy mindenféle ipari jellegű munkát nagy becsben tartottunk. Például az autószerelőkét, pláne, ha azok a szorgos elvtársak a fontos belügyminisztériumi alkalmazottak autóit javítgatták... így kerülhetett a Pannónia-Balzac utca sarkán álló, szépnek még általam is nehezen nevezhető BM-garázs épületére ez a Madarassy Walter dombormű (szuper közeli kép itt). Én még a garázs létezéséről se tudtam (hiába, vidéken nőttem fel), a dombormű pedig nagyon tetszik. Nagyon örülök, hogy a városunk minden nap megörvendeztet valami ilyesmivel - ma egy szép kapu, holnap egy ilyen szobor. Sose tudhatod, mi vár a következő sarkon... Budapest kevés erénye közül az egyik! (Egyébként az épület Felka utcai oldalán van a dombormű párja, sajnos addig a sarokig nem mentem el. Mennyi minden mellett megyek el így! Őrület!)