Hát ez sem most volt... Nem egy zene- vagy kliptörténeti alapdarab, de valahogy sokszor eszembe jut, és most rájöttem, miért – valószínűleg azért, amiért legsokkolóbb filmélményem, a hetekig rémálmokat okozó The Thing (mentségemre szóljon, tíz évesen láttam): nincs egyértelmű feloldás vagy megnyugtató végkifejlet. Örülök, hogy utánanéztem ennek, mert rájöttem, hogy nemcsak én nem vagyok képes rájönni, ki ölte meg Mary-t – hosszú-hosszú blogbejegyzések taglalják a lehetséges verziókat (itt és itt és itt). A klip akkortájt jött ki, amikor az FBI nyíltan kezdett beszélni a sorozatgyilkosokról, és hogy mennyi van belőlük – addig csak kb. Ted Bundy-t és Sam Fiát ismerte a közvélemény, aztán hirtelen megjelent A bárányok hallgatnak, majd az Elemi ösztön, végül a Hetedik, és azóta mást se látunk a moziban, mint aberráltnál aberráltabb negatív hősöket. Azt se felejtsük el, hogy ekkoriban mindenkit az érdekelt, ki ölte meg Laura Palmert... So Nineties! (1992, a klip rendezője Michael Haussmann - Madonna: Take a Bow, Justin Timberlake - Sexyback).
Hazard
2015.09.20. 17:56 | juc | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.