Az úgy volt, hogy valamikor még 2006-ban Zsófika egyszer elkottyintotta, hogy ő még bizony sose ült a hullámvasúton. Nosza, több se kellett nekünk, és röpke hét évvel később, a Vidám Park bezárásától fenyegetve, már meg is szerveztük neki a születésnapi meglepetés-rémüldözést. A hullámvasutazásról érthető módon nincsenek fotóim (bezzeg Szonikának, aki óriási lélekjelenléttel szorongatta a telefonját, miközben mi felváltva visítottunk és nevettünk, mindkettőt könnyezve). Felejthetetlen élmény volt, főleg miután megspékeltük egy kis szellemvasutazással és egy körrel a műemlék körhintán - amire én nem ültem fel, mivel kora ellenére kifejezetten gyorsan forog körbe-körbe, és úgy ítéltem meg, hogy ezt a hullám- és a szintén elég kanyargós szellemvasút után már nem biztos, hogy szeretném (ennek köszönhetően viszont remek fotókat tudtam készíteni négy darab, 35-40 év közötti felnőttről, hogy mit művelnek a lovacskákon, de ez nem publikus).
A Vidám Park már egész más, mint amilyennek az emlékeimben élt - a retró hangulat még megvan, de persze minden rohad szét, és sajnos a régi gépek nagy részére 8 után már nem engedtek fel minket (így az óriáskerékre sem). Nyolc után pedig szabadtéri diszkóvá alakul a Park, ahol a villogó fények, ötféle irányba mozgó, rángó, csattogó ketyerék és a dübörgő technozene miatt egyszercsak nagyon öregnek éreztük magunkat - úgyhogy inkább el is mentünk koccintani a nagy ijedtségre.
