Az idei Budapest 100 programjától nem voltam elájulva: a kevés igazán érdekes helyszín (Kazinczy utcai zsinagóga, Kelenföldi Erőmű) csak néhány látogatót engedett be, ezekre e túrákra ezért nyilván a meghirdetésük pillanatában elkeltek a helyek. A többi épület nagy része pedig azon túl, hogy kereken 100 éves, nem bírt számomra túl sok értékkel, legalábbis vizuális értelemben (egyébként erről győzött meg a hg.hu posztja is). Valamit viszont mindenképp meg akartam nézni a hétvégén, így jutottam el Orsival együtt a Fertőtlenítő Intézetbe (nem is egyszer, hanem kétszer, mert persze megint sikerült rossz időpontban odamenni...). A szép mozaikfelirat miatt én arra számítottam, hogy odabent egy, a külvilágtól egyébként elzárt gyöngyszemet találok - mint például tavaly, a Vas utcai iskola esetében. Csalódnom kellett: a Fertőtlenítő Intézet szecessziót csak nyomokban tartalmaz, és ugyan valóban festőien lepukkant, egy nagy, százéves gőzgépekkel teli csarnokon kívül nincs odabent semmi (ebben a csarnokban sterilizálták anno a rühtől, kolerától, himlőtől és más nyavalyáktól szenvedő pestieket illetve a holmijukat - és, mint megtudtam, ma is itt zajlik mindez, főként fogvatartottak és hajléktalanok testével és cuccaival).
Persze azért akadtunk kellemes meglepetésre: a Fertőtlenítő Intézet utódja, a Köjál 1952-es megalakulásának 10. évfordulójára kiadott albumra, amelybe valaki gondosan ragasztgatott, festegetett, olykor megdöbbentően avantgárd tördelést alkalmazva (utolsó képek). Ezért tényleg megérte odamenni, mert egyébként az épület maga a magyar egészségügy többi intézményéhez hasonlóan rendkívül lehangoló.
Az intézet története, régi fényképek, sokkal jobb fotók itt találhatók.
