Évek óta akartam írni már Oscar Niemeyerről, de valahogy mindig elmaradt. És tessék, most már késő: tíz nap híján 105 éves korában elhunyt a 20. század legendás építőművésze.
Azért írom, hogy építőművész, mert alkotásai egyszerre mérnöki pontosságú gépek és költői szépségű szobrok. Merész, látványos, lebegő, konstrukciók, melyek többsége még ma is futurisztikusan hat, és melyek többségében nagy szerephez jutott a hatvan évvel ezelőtti csoda: a vasbeton. Mert amíg nálunk "csak" olyan óvatos monstrumok születtek vasbetonból, mint a Népstadion (a lakótelepekről nem is beszélve), addig ez a szocialista, utópista, álmodozó brazil építész spirállépcsőt varázsolt belőle egy ház közepére, repülő csészealjat biggyesztett egy sziklaoromra, és nem mellesleg megalkotta Brasiliaváros új (építészeti) arcát azokkal az épületekkel, amelyek ma már egyértelműen a város és az ország landmarkjai.
Egyszer azt olvastam róla, hogy régóta meg szeretne halni. Azt mondta, borzasztó, hogy mindenki meghalt mellőle, akit valaha szeretett: szülők, barátok, kollégák, a sarki bolt alkalmazottai is. Szörnyű így élni, mondta, és én nagyon megsajnáltam. Lehet, hogy a szervezete még most is bírta volna, de második felesége és lánya halálát már nem élte túl. Nyugodjék békében:(
Fotók: Pinterest, Google
