A filmet most hagyjuk, bár nyilván sokat elárul a véleményemről az, hogy leginkább a forgatási helyszínekre emlékszem belőle. Azok közül is leginkább az MI6 épületére, amely robban is egy szépet a filmben, és amely remek példa arra a posztmodern építészetre, amiről már annyiszor akartam írni. Előrebocsátom, hogy nem vagyok művészettörténész, az alábbiakban a saját véleményemet olvashatja az, aki nem unja meg...
Volt ugyebár a modern - amit én például úgy szeretek: tisztaság, egyszerűség, geometria, célszerűség, síkok, ablakok, semmi fakszni. A modern építészet, ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor csak falak és ablakok váltakozása, legalábbis szigorúan esztétikai szempontból - itt és itt megnézhetekitek, milyen. A modern építészek egy szebb, tisztább, racionálisabb világot akartak teremteni ezekkel a letisztult, egyszerű, olcsón előállítható épületekkel - nem rajtuk múlt, hogy törekvéseik, szellemiségük nem igazán lett népszerű.
Mert az emberek igenis érzelmeket akarnak - lázadt fel bizonyos Roberto Venturi Összetettség és ellentmondás az építészetben c. (egyébként szerintem igen jó) könyvében. Sztorikat, történelmet, múltat, látványosságot... és a hetvenes évek elején megszületett egy új stílus, a "modern utáni", vagyis a "poszt-modern", amely számos korábbi stílus elemeit vegyítette sajátos arányrendszerrel. Szerintem rendkívül érdekes a posztmodern építészet, mert "erővel", intellektuális döntések révén jött létre, és igen, csúnyaságában is látok valami szépet (posztmodern építészetet itt lehet nézegetni, vagy tessék megnézni a Lehel csarnokot, a görög oszlopfők és high-tech lépcsőház eme színpompás találkozását). A posztmodern építészet valójában kollázs, amit még akkor sem biztos, hogy szeret az ember, ha minden elemét érti is - nem véletlen, hogy a "nép" soha nem kedvelte meg, hiszen túl sok előtanulmányt feltételez. A posztmodern alig 40 év alatt vált elavulttá, ma már csak bizonyos ágai élnek tovább, bizonyos tervezők munkáiban.
Az MI6 központja, mely egyébként a valóságban is a titkosszolgálaté, jellegzetes posztmodern épület. Sok egyéb mellett erre utal a lépcsőzetesség (=ősi indián piramisok), a geometrikus testek (hasábok, hengerek, kockák stb. = modernizmus, pl. Ville Savoye, Le Corbusier) egymás mellé helyezése, a függőleges irányultság és szimmetrikusság, mely középen éri el a legmagasabb pontot (=art deco, pl. Miamiban), az oszlop, mint strukturális és díszítő elem (=görög templomok), a lőrésszerű ablakok (=középkori erődök), és a finom utalás a londoni városképet sokáig meghatározó, nagy erőművekre (pl. a Battersea station két tornyára). Sőt, ha szemből nézzük, az épület a maga erős fehér burkolatával illetve a háttérbe belevesző üveghomlokzataival egy csatahajó sziluettjét is kiadja.
A posztmodern lehet, hogy nem lesz a legfontosabb az építészeti stílusok sorában, és tervezője: Terry Farrell sem fog a SIS Building révén bevonulni a történelembe. Az viszont mindenképpen elgondolkoztató, hogy a posztmodern építészet egy olyan univerzális formanyelvet képvisel, mely az összes korábbi stílus legjavát sűríti magában, mégpedig azzal a céllal, hogy ezáltal megszülessen a mindenki számára tetsző, bevált sémákon alapuló, "ideális" stílus. Ami által a posztmodern építészet éppen az lett, amitől távolodni akart: tervezőasztalon született, kiszámított, racionális, és ezáltal a modernhez hasonlító, utópista vízió.
