Az egyik fura hobbim, hogy régi IPM magazinokat gyűjtök, és olvasgatom is őket. Nem mondom, hogy nem fakadok harsány kacajra a tudományos újdonságokat olvasgatva (csak néhány példa: a plasztikkártya, amely nemsokára helyettesíti majd a tantuszt a telefonfülkékben, a CD, amely forradalmasítja a zeneipart, a fax, amely - őrület! - többoldalas szövegeket juttat el 1 mp alatt a világ másik végébe – ej, ha tudnák, hogy alig 25 évvel később ezek mind már a múlt kellékei lesznek!), de történelemből, művtöriből, kultúrtörténetből, sőt: olykor szórakoztató irodalomból is rendre jelesre vizsgázik a magazin, még ha tördelésből és nyomdai minőségből egyértelműen csúfos bukásra is áll.
A tegnapi újságban egy nagyon izgalmasan megírt sztorira akadtam Thomas Hoving tollából, aki a Metropolitan Museum igazgatója volt sokáig. A cikkben azt meséli el, milyen izgalmas fordulatok (és három év tárgyalássorozat) eredményeként lett a múzeumé egy középkori, rozmáragyarból faragott kereszt.
A magazin fent említett minősége miatt a rekordösszegért megvásárolt darabról gyakorlatilag semmi sem derült ki a fotón, úgyhogy ma rá is kerestem, és a Cloisters Cross (kéretik szépen belenagyítani), valamint a története valóban elképesztő. A faragás olyan döbbenetesen aprólékos, hogy én gyanakszom rá, hogy zseniális gyerekkezek lehettek a dologban. Az ábrázolás értelmezései több könyvet megtöltenének (pl. ezt). Ami az igazán izgi viszont, az az a titok, amely a kereszt történetét övezi: máig nem sikerült bebizonyítani ugyanis, hogy a 12. századi Angliából hogyan került Kelet-Európába, ahol a Hoving-nak azt eladó Ante Topic Mimara némi restaurálási munkák fejében kapta meg egy kolostortól (ez persze a publikus verzió: a rosszindulatú, ámde az igazsághoz alighanem közelebb álló változatokban a kereszt a nácik által összerabolt vagyont szállító kamionról vonatról pottyant kevésbé legális úton az egyébként nem kispályás Mimara ölébe).
Van ebben a sztoriban valami Indiana Jones-os, kasszasikeres vonal - nem csoda, hogy Hoving is bestsellert írt belőle... ki gondolta volna, hogy ilyen izgalmas is lehet a kurátorkodás?
