Már rég akartam írni erről is, de valahogy sose jött össze: a Hephaistosnál a Manuel Canovas kollekciói is kaphatók. Odavagyok ezekért a tapétákért (persze a textilekért is), hogy hogyan keverik bennük a klasszikusat a merészen újjal. A sokalakos-soktárgyasak az abszolút kedvenceim, mondjuk a lakásomban (ami ugye már így is egy horror vacui terep) nehezen képzelem el őket... de mondjuk egy elegáns nagy lakásban?
Idén is lesz Design Hét, mi már ezerrel dolgozunk rajta. Hamarosan kiküldjük a felhívást is, amelyben minden jelentkezési tudnivaló benne lesz – érdemes tehát feliratkozni a hírlevelünkre, nehogy lemaradjatok róla, és/vagy beállítani a Facebook-oldalunkkal kapcsolatban a "get notifications" funkciót, hogy véletlenül se csússzatok le valamelyik fontos posztunkról. Köszönjük!
Két kedves régi ismerősünk nyitott pop-up boltot: az Édesrózsám és az Oltári bazár. Csak rózsás tárgyakat árulnak, a szőnyegtől az esernyőig, a gumicsizmától az ágyneműig, hátizsákig és lábtörlőig – menjetek be, csodák vannak, és nagyon jó a hangulat. Bónuszként kérjétek meg a lányokat, hogy hadd nézzétek meg a hátsó lépcsőházban a falat, ugyanis 1928-as Kurír újsággal van kitapétázva, ki tudja, mióta.
Pop-up bolt a Rózsához, május 24-ig, minden nap 10-20 óra között, V. Vitkovics Mihály utca (a Gerlóczy mellett).
Ez a kollekció nekem kicsit összességében véve túl klasszikus, de azért találtam benne szépségeket... tapéták, textilek, szövött, nyomott, hímzett változatban – a Thibaut Imperial Garden már kapható a Hephaistosban!
Csodálatos új Manuel Canovas kollekció érkezett a Hephaistosba – mély, erős színek, pazar selymek, damasztok... alább a kedvenceim, az egész kollekció kapható a boltban!
A Károlyi-kastélyból hazafelé megálltunk az iszkaszentgyörgyi kastélynál is (még infó itt, Facebook-oldal itt). Ennek a kastélynak még a létezéséről sem tudtam, és az ott töltött másfél órám életem egyik legszürreálisabb élménye volt.
Először is, a kastély az útról nem látható, sőt: egyben szerintem igazán jól sehonnan. Az útról egy lépcsős teraszos kerten át kellett felmenni a kastélyhoz (a parkot majd egyszer talán felújítják, most nem néz ki sehogy), ezért a lépcsők, teraszok, bukszusok teljesen eltakarják az épületet. Távolról, az autóútról látni lehetett, hogy milyen ormótlan a falu kis házai között, de odaérve teljesen rejtve marad. Befordulsz egy kapun, és egyszercsak ott magasodik előtted.
Másodszor, minden épületszárnya más korból való, és ehhez csak hozzátettek az államosítás évtizedei. Így fordulhat elő, hogy a központi szárnyban 16. századi falépcsőn járunk (!), de néhány méterrel odébb iskola működik, egy távolabbi falon még kivehető a "gyógyszertár" felirat, és úgy egyáltalán: Szent György napi falunap van a kertben, vattacukorral, vurstlival, szandálzoknis bácsikkal, és mindennel, amivel egy falunap jár.
Odabent, odafent pedig van egy rész, ahová csak kiváltságosok mehetnek fel (a 16. századi lépcsőn), és aztán még azon túl egy szakasz, ahol már fényképezni sem lehet, mert a kastély jelenlegi bérlője (ha jól értettem, egy kései, finn leszármazott) ott lakik. Ezenkívül ott üldögél a központi teremben egy 93 éves tündér, Chanel-nyakláncban, rózsaszín kardigánban, aki vidáman csicseregve meséli el, hogy most csak látogatóban van itt, de itt született, nagyon régen, itt nőtt fel, és hogy ebben a helyiségben, ami évtizedekig háromfelé volt leválasztva, és így bányászok szolgálati lakásaként szolgált (!), volt a nővére esküvői bálja, ahonnan a legszebb tájra nyílik a kilátás a világon (csak mondom, hogy a néni ma már a Como-i tónál lakik). Sajnos a néni rosszul lát már, a kilátást jelentősen rontják Székesfehérvár időközben felhúzott panelházai, de azért értjük, amit mond, mert tényleg lenyűgöző a tágasság, az ég és a repcemező, és tátott szájjal hallgatjuk a mesét. Szibill néni (aki az utolsó gróf unokája) azt is elmeséli, hogy 18 éves korában aludt ebben a házban utoljára, aztán menni kellett, és most az új tulajdonos felújította a régi szobáját, és most ha itt jár, újra ott alhat, amit ő annyi évig soha nem gondolt volna, hogy egyszer újra megtörténik. (Ezen a ponton többen majdnem sírtunk.) A szobában kivételesen pazar régi bútorok és műtárgyak, mint egy múzeumban – de minden teremben meghagyva a kopott fal, olykor több réteg egymás alatt, felett, elképesztő látvány.
A publikus részből alább látható egy kicsi, de nem adja vissza a teljes kultúrsokkot... ezért járjatok nyitott szemmel: ha minden igaz, a kastélyt hamarosan felújítják, és talán a nagyközönség számára is látogatható lesz.
Az Accent Hotels meghívására a múlt héten két szép napot tölthettem a Székesfehérvártól nem messze található, fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban. Ilyen helyen ritkán járok (nem túl gyakran járok esküvőre:)), pedig milyen kár, mert ez a hely például maga a történelem. A kastély 1844-ben épült, kb. száz éve került a Károlyi-család birtokába, akiknek a háború után, az államosításkor kellett elmenekülniük innen. Az elmúlt években a kastélyt gyönyörűen felújították (pici styling azért még ráférne, pl. a flair székek helyett valami elegánsabb, satöbbi), és részben itt lakik a jelenlegi gróf: Károlyi György is, aki jelenleg a párizsi magyar nagykövet. Ahogyan minden rendes háznál, persze itt is a grófnő gondozza a házat, maga készíti a virágcsokrokat, felügyel mindent, mint egy igazi háziasszony az otthonában (persze mindezt a szállodalánccal együttműködésben). Az épületben van étterem és persze vannak szobák, fantasztikus az ötven hektáros, ősfás park, de ami a leggyönyörűbb, hogy milyen erőteljesen tudták megjeleníteni azt, ami elveszett. Az egyik teremben például egyetlen hatalmas utazóláda áll, amelyet az akkori grófnő vitt magával, amikor kitették őket a kastélyból a háború után. Egyetlen bőrönd... mellette vitrinben a felújítás és a park rendbetétele során a földből előkerült, több száz éves, az államosítás során egyszerűen KIDOBOTT porcelánok. Mindezek mellett egyetlen szék – ez az egyetlen bútordarab maradt meg a kastély eredeti berendezéséből, a többit mind elhordták vagy egyszerűen elégették. Elégették anno a több ezer kötetes könyvtárat is (leírni is fáj!), amely helyett most egy mintegy 6000 kötetes, új gyűjteményt fogadott be a látványos könyvtárterem. A padlástérben megtekinthető kettő darab, 18. századi, egyenként 6 méter hosszú barokk festmény, melyek anno a Károlyi-család budapesti rezidenciáját díszítették (most Filmművészeti Egyetem), a lépcsőházban pedig Yphigéneia, amely sokáig a Szépművészeti Múzeum első termében volt látható (szintén 18. század). Milyen lehetett megélni, hogy mindezt egyik napról a másikra elveszik tőled, elképzelni sem tudom... A jelenlegi gróf és a grófnő most mindenesetre darabonként küzd a régi vagyontárgyakért (most pl. épp két Benczúr-festményért, amelyek az ősöket ábrázolják), hogy aztán a kastélyban közszemlére tehessék őket, talán azért is, hogy nehogy mindez újra megismétlődhessen.
A kastély és a park felújítása egyébként csak az első lépés volt a folyamatban, hamarosan elkezdődik a valahai istállóépület (szintén műemlék) átalakítása is szállodai szobasorrá. Remélem, ott is tapintható lesz majd a múlt – az biztos, hogy az egész gyönyörű lesz.
